Sebességkorlátozást vezet be új autóiban a Volvo

Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója egy svéd rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy nincs ok, ami miatt óránként több mint 180 kilométeres sebességgel kellene haladnia egy autónak, legalábbis nem egy Volvónak. A 2020-tól életbe lépő sebességkorlátozásnak a célja életet menteni.

A sebességkorlátozást valamennyi Volvo-típusnál bevezetik, de természetesen lesznek kivételek, mint például azoknál az autóknál, amelyeket a rendőrség használ.

A vállalatvezető szerint a 180 kilométeres óránkénti maximális sebesség önmagában természetesen nem ment életet, de ha csak egy életet is sikerül megmenteni a sebességkorlátozással, már megérte az intézkedést bevezetni.

A kínai Geely cég tulajdonában lévő svéd központú Volvo Cars az autópályák biztonságát felügyelő amerikai hivatalnak arra a kimutatására hivatkozik, amely szerint 2017-ben az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős.


Hirdetés

(MTI/AP/TASZSZ)

'Fel a tetejéhez' gomb