Magyarország és Málta egyetért a migrációs helyzet súlyosságát illetően

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán nyilatkozta, hogy Magyarország és Málta érti a migrációs válság súlyosságát és azt, hogy választ kell adni erre a kihívásra.

A tárcavezető Carmelo Abela máltai külügyminiszterrel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a két ország egyetért abban, hogy nemzeti hatáskörben kell tartani a migránsoknak nyújtott szolgáltatások kérdését.

Egyetértenek abban is, hogy a határsértés nem adminisztratív kérdés, hanem bűncselekmény; a migráció nem alapvető emberi jog; az illegális bevándorlást Európa határaitól a lehető legtávolabb kell megállítani, és a segítséget kell odavinni, ahol a baj van – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, hogy az ENSZ globális migrációs csomagjáról ugyan eltérően szavazott a két ország, Málta olyan nemzeti nyilatkozatot tett a csomag mellé, amely sok közös pontot tartalmaz a magyar állásponttal.

Szijjártó Péter szerint a tengeri határ megvédése több kihívást jelent, mint a szárazföldié, de lehetséges. A tengeri határ megvédésének alapja, hogy az EU-nak be kell fejeznie a meghívásként értelmezhető bevándorláspolitikát, amely újabb és újabb tömegeket inspirál, hogy az életveszélyt is vállalva induljanak meg Európa felé.

Hangsúlyozta, a magyar és a máltai kormány a nemzeti szuverenitást fontos kérdésnek tekinti, és ha vannak is vitáik, azokat a kölcsönös tisztelet alapján rendezik, ami jó alap az együttműködéshez.

A miniszter közlése szerint a két ország támogatja egymást az ENSZ-en belüli törekvéseikben, így Magyarország támogatja Málta pályázatát a Biztonsági Tanács (BT) nem állandó tagságára.

Kiemelte, hogy Magyarország és Málta nemcsak partnerek az EU-ban, hanem kiváló kétoldalú kapcsolatokat is ápolnak. Van, amiben egyetértenek, és van, amiben nem, de mindig megértéssel viszonyulnak egymáshoz – fogalmazott.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre