Tragikus évforduló: tíz éve történt a tatárszentgyörgyi gyilkosság

Az Emberi Erőforrások Minisztérium munkatársai, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a minisztérium dolgozóival közösen koszorút helyeztek el a Tatárszentgyörgyön tíz évvel ezelőtt meggyilkolt áldozatok sírjánál. A tárca emlékeztetett arra, hogy 2008 és 2009 között kilenc településen történt rasszista indítékból elkövetett támadás romák ellen, a gyilkosságsorozatban hat ember vesztette életét.

Borzalmas tragédiára ébredt az ország tíz évvel ezelőtt, amikor Tatárszentgyörgyön meggyilkolták Csorba Róbertet és kisfiát, Robikát. A tatárszentgyörgyi gyilkosság egy évtized múltán szimbólumává vált a gyilkosságsorozatnak, valamint annak az időszaknak, amikor a Gyurcsány-kormány idején lehetőség volt félkatonai gárdáknak a roma közösségeket félelemben tartani, miközben magukat jogvédőnek mondó politikusok nyilatkozataikkal azt közvetítették, hogy a romáknak csak az áldozat szerepe juthat Magyarországon – olvasható az Emmi közleményében.
    

Mindeközben a támadássorozatban elhunytak hozzátartozóinak és a sérülteknek az állam semmilyen segítséget nem nyújtott, az elkövetők felderítése sem haladt, növelve ezzel a közvéleményben a bizonytalanságot – idézte fel az egykori történéseket a tárca.
    

A Kúria 2016 januárjában jogerősen megállapította a vádlottak bűnösségét, a romák ellen rasszista indítékból elkövetett sorozatgyilkosságért hárman tényleges életfogytiglant, a negyedrendű vádlott pedig 13 év fegyházbüntetést kapott.
    

Mint írták: a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület dolgozta ki a romák ellen 2008-2009-ben elkövetett rasszista indíttatású bűncselekmény-sorozat közvetlen károsultjainak kárenyhítéséről szóló programot, amely lehetővé tette, hogy az áldozatok hozzátartozói  kártérítésben részesüljenek.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre