A kormánynak fontos a nevelőszülők támogatása

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden, a Somogy megyei Nagybajomban mondta, hogy a kormány stratégiai kérdésként kezeli a családok támogatását, ezen belül kulcskérdésnek tartja, hogy segítse a nevelőcsaládokat.

Fülöp Attila a „Befogadlak” nevelőszülői program keretében tartott nevelőszülő-toborzó napon mondott köszöntőjében azt mondta: a nevelőcsaládok azoknak a gyermekeknek nyújtanak kezet, akiket valamilyen okból nem a vér szerinti szüleik nevelnek.

Kiemelte, hogy Magyarországon 23 ezer gyermek van a gyermekvédelem rendszerében, nem mindegy, hogy a nevelőszülők munkája révén miként alakul a jövőjük és az ő utódaik jövője, biztonságos, szeretetteljes közegben élhetnek-e, vagy később is a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerre szorulnak.

A „Befogadlak” nevelőszülői program azért kezdődött el fél évvel ezelőtt, hogy „beszéljünk a nevelő családokról, meg tudjuk mutatni”, milyen munkát végeznek, mi az a hivatás, amit nevelőszülőként mások helyett is ellátnak – közölte az államtitkár.

Fülöp Attila kiemelte, a kormány igyekszik minden támogatást megadni a nevelőszülőknek; 2014-től foglalkoztatotti jogviszonynak minősül a nevelőszülőség, az idén a költségvetésből a tavalyinál 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózatok finanszírozására, jövőre pedig bevezetik a nevelőszülői gyedet.

Az államtitkár szerint a nevelőcsaládok pénzügyi stabilitásának biztosítása mellett a legfontosabb mégis az, hogy legyen elhivatottság, ami a nevelőszülőknek a gyermekekért, a családért, a közösségért, az országért vállalt felelősségvállalásban mutatkozik meg.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre