Február 13-án esett el Budapest a II. világháborúban

1945. február 13-án ért véget Budapest II. világháborús ostroma. A másfél hónapnyi küzdelem során a fővárosban házról házra, emeletről emeletre folytak a harcok. Támadók, védők és civilek, tízezrek estek el vagy kerültek hadifogságba, a főváros pedig romokban hevert.

A szovjet katonák 1944 augusztusában értek a magyar határ közelébe, és augusztus végén léptek először magyar földre Erdélyben. Torda térségében a német-magyar haderő szeptemberben még fel tudta tartóztatni egy ideig a szovjeteket, a hónap végére azonban a trianoni magyar határt is átlépték a támadók.

Október 9-e és 25-e közt zajlott a világháború egyik legnagyobb tankcsatája Debrecennél, amely azonban szintén a szovjetek győzelmével zárult. Ráadásul Pesten időközben, október 15-én kudarcot vallott a Horthy Miklós által szervezett kiugrási kísérlet is.

A magyar vezetés köreiben felmerült az a javaslat, hogy Budapestet – számos más európai városhoz hasonlóan – nyílt várossá nyilvánítsák, és harc nélkül átadják a szovjeteknek. Érdekesség, hogy veszprémi püspökként Mindszenty József, a későbbi esztergomi érsek is átadott egy memorandumot, ahol a főváros és a Dunántúl harc nélküli feladását kérte a nyilas kormányzattól.

Budapest nyílt várossá deklarálását azonban Hitler döntése megakadályozta: a Führer kinyilvánította, hogy Budapest egy olyan „erőd”, amelyet az utolsó töltényig védeni kell.

Tüzérségi állás a hídfő mellett. Forrás: Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye

Október 29-én indult meg a 2. Ukrán Hadseregcsoport Budapest elfoglalására, a főváros határát végül november 3-án érték el. A támadás azonban nem volt kellően előkészítve, így a város határa mentén, az Attila-vonalon védekező magyar-német erők megállították a szovjet támadást. A szovjet sereg vezetői ezt követően új haditervet dolgoztak ki, amelynek lényege a korábbi frontális támadással szemben a főváros bekerítése és ostroma volt.

1944 végén a szovjet ágyúk Budapest fele fordultak. Forrás: Hadtörténeti Múzeum Gyűjteménye.

November végén a szovjetek újra támadásba lendültek, immáron a 3. Ukrán Hadseregcsoport is részt vett az akcióban. A szovjet csapatok a hónap végén a Dunán is átkeltek, és a Dunántúlon is megkezdték Budapest bekerítését. December 26-ára a szovjetek végül minden oldalról bekerítették a fővárost, ezt követően kezdődött meg az ostrom.

Ekkor Budapesten négy német és három magyar hadosztály állomásozott, valamint más hadosztályok kisebb csapattöredékei is részt vettek a főváros védelmében. Emellett szabadcsapatok, rendőrök, csendőrök, egyetemisták, önkéntesek és a hungarista állam pártkatonái is a védők közt voltak. A védők létszámát a német jelentések 95 ezer főre becsülték, vélhetően azonban ők is túloztak, és a valóságban 70-75 ezer fő védte Budapestet. A szovjetek utóbb 188 ezer védőről írtak, azonban a szovjet erők parancsnoka, Malinovszkij marsall szándékosan eltúlozta a védők létszámát.

Szovjet ágyú a hősök terén. Forrás: Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye

December 29-én Malinovszkij megadásra szólította fel a főváros védőit. Miután a védők elutasították a felszólítást, az újév első napján, január 1-én megindult a szovjet offenzíva.

A szó szoros értelmében utcáról utcára, házról házra, emeletről emeletre folyt a küzdelem a fővárosban.

A pesti oldal január 18-ára teljes mértékig szovjet megszállás alá került, ezt követően már csupán Budát próbálták meg tartani.

Szétlőtt épület a XIII. kerületben. Forrás: Fortepan

A németek három alkalommal igyekeztek ellentámadást indítani, és ezáltal felszabadítani a védőket. Január 18-án, a harmadik alkalom során a német erők a fővárostól délre eljutottak ugyan a Dunáig, de a fővárost körülvevő ostromgyűrűt már nem tudták áttörni.

Szovjet katona PPS géppisztollyal Budapest utcáin. Forrás: Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye.

Mindeközben Budapesten a helyzet egyre inkább tarthatatlanná vált. Egyre kevesebb volt az élelem és ivóvíz, és a hadianyag is kezdett elfogyni. Karl Pfeffer Wildenbruch SS Obergruppenführer, a védők parancsnoka végül február 11-én, 17:50-kor jelentette a rádióján:

„Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltény csőre töltve. Budapest védői választhatnak a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek”.

Február 11-én 20 órakor a Budai Várban az utolsókig kitartó védők megpróbáltak áttörni a szovjet vonalakon. Ennek során először a várat körülzáró erőkön, másodsorban pedig a frontvonalig elhelyezkedő szovjet csapatokon kellett átjutniuk.

Kilőtt német páncélos a Retek utcában. Forrás: Fortepan/Military Museum of Southern New England

Nagyon sokan már a várból sem tudtak kijutni. Különösen a Széna tér – Széll Kálmán tér irányában kitörő csapatok szenvedtek óriási veszteségeket a szovjet géppuskafészkekbe belefutva. 

„Átrohanunk a nyílt téren. Csattanások és robbanások előttünk, mellettünk, mögöttünk. Géppuskák kelepelnek, géppisztolyok kattognak, lövések dörrennek, kézigránátok robbannak – tűz mindenütt. Gondolkodásra nincs idő. Előttem égő páncélos. Elöl orosz lövegnek kell lennie, amely mindig belelő a tömegbe. Telitalálat telitalálatot követ. Akit eltalálnak, fekve marad. Akár a lemmingek, vakon előrehajtva hullanak a tengerbe – ahogy itt is előrelökdösődik a tömeg, mely nemrég még fegyelmezett volt, s most a vesztébe rohan.”

A kitörés során hátrahagyott német harckocsik a várban. Forrás: MTI (reprodukció)

Akik átjutottak az első védelmi vonalon (az ő számukat körülbelül 10 ezer főre tehetjük), azoknak további 25-30 kilométeren keresztül a szovjet katonák támadásai közepette kellett tovább menetelniük. A szovjet jelentések is arról számoltak be, hogy sokszor egy-egy kitörő alakulatot az utolsó emberig megsemmisítettek.

  

A Margit-körút és a Keleti Károly utca sarka. Forrás: Fortepan

A kitörés során a védők iszonyatos mértékű veszteségeket szenvedtek, rengetegen meghaltak, megsebesültek és/vagy hadifogságba kerültek. A kitörésben résztvevők közül mindössze 800-an tudtak átjutni a szovjet frontvonalon és csatlakozni a megmaradt magyarországi erőkhöz, illetve pár száz fő tudott valahol menedéket találni a szovjet katonák elől.

A várban maradt katonák – akik közül sokan sebesültként nem vállalkozhattak a kitörésre – a kitörés után megadták magukat, de a szovjetek közülük is sokakat agyonlőttek vagy eleven megégettek (ez történt például a Sziklakórházban is). A becslések szerint február 11-13. közt 19 500 magyar és német katona, illetve civil esett el, valamint 22 ezer fő került hadifogságba.

A szovjet jelentése Budapest bevételéről. Forrás: Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye

Budapest ostromát követően a szovjet parancsnok jelentette a korábban említett 188 ezres védői létszámot, ehhez képest azonban a foglyok száma viszonylag elenyészőnek volt mondható. A hiányzó foglyokat Malinovszkij marsall parancsára Budapest és környékének polgárival pótolták, akik közül ezreket vittek el „málenkij robotra” – pusztán azért, hogy a szovjet vezetés által a dokumentumokban feltüntetett számok kielégítsék Sztálint.

A szétlőtt főváros. Forrás: Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye

Budapest bevételét követően a szovjet hadvezetés Bécs elfoglalását tűzte ki következő célként, februárban és márciusban azonban a Dunántúlon még elhúzódó harcokat vívtak a német-magyar egységekkel. A háború kimenetelét már nem lehetett megfordítani: április 12-én Pinkamindszent és térsége az utolsó magyar területként került szovjet megszállás alá.

(Forrás: mult-kor.hu, rubicon.hu; masodikvh.hu. Kiemelt kép forrása: MTI reprodukció)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Egy videó, amiben megsemmisül a svéd képmutatás
Mire jó a féléves bizonyítvány?
„Isten adta nekünk Mennyországból oltalmunkra”