Szijjártó: rosszul teszi az Európai Unió, hogy félredobja a kereszténységet

A Breitbart Newsnak adott interjújában a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: a kereszténység ma a legüldözöttebb vallás. Szijjártó Péter szót ejtett a migráció hátrányairól is. Az interjút a 888.hu szemlézte.

“Büszkék vagyunk gazdag keresztény örökségünkre. Ezt szeretnénk is megtartani”

– hangsúlyozta Szijjártó Péter az interjúban, amelynek harmadik részletét közölte a Breitbart News.

Szerte a világon segítjük a keresztény közösségeket, ez a felelősségünk. A kereszténység az egyik legüldözöttebb vallás a világon. A számok sajnos ezt bizonyítják.”

Ezért is hozott létre az Orbán Viktor vezette magyar kormány egy külön államtitkárságot az üldözött keresztények megsegítésére.

https://s4c.news/2018/09/24/az-uldozott-keresztenyekert-szolal-fel-szijjarto-peter-new-york-ban/

Mint ahogy a miniszter elmondta, az iraki és szíriai közösségek püspökei azzal a kéréssel fordultak a magyar kormányhoz, ne hívjanak közülük senkit Magyarországra, hiszen akkor teljesen elsorvad a közösségük, amelyeket a terroristák is fenyegetnek.

“Ahelyett, hogy arra bátorítanánk őket, hogy elmenjenek, inkább abban segítünk, hogy helyben maradhassanak.”

Az európai kultúráról és a tömeges bevándorlásról szólva Szijjártó Péter kiemelte a párhuzamos társadalmak jelenségét, melyek mostanában megszaporodtak Nyugat-Európában.

Emlékeztetett: sokáig dogmaként kezelték az integráció sikerességét, ha pedig valaki olyan dolgokra mutatott rá, amelyek ezt megcáfolták, egyből megbélyegezték őt.

Nézzünk csak Nyugat-Európára: az elmúlt négy évben több mint 30 terrortámadás történt, amelyeknek elkövetője mind-mind bevándorló hátterű. Több mint 300 ember meghalt, 1400-an pedig megsérültek ezen támadások következtében”

– ismertette Szijjártó Péter.

Leszögezte: kimutatták, hogy azok, akik a migrációs hullámmal Európába érkeztek, egyáltalán nem tisztelik a keresztény kultúrát.

A magyar állam viszont elutasította a multikulturális modern állam ötletét, helyette inkább a nemzeti hovatartozás, a történelmi hagyomány fontosságát hangsúlyozta. “Csak akkor maradhatunk erős ország, ha kitartunk nemzeti identitásunk, történelmünk, vallásunk és kultúránk mellett. Alkotmányunk is kimondja, hogy mindezekre büszkék vagyunk.”

Mint mondta, Európában sokan azt a kezdeményezést pártolják, amely azt mondja: akkor lehet erős Európa, ha ezen gyökereitől megszabadul, és félredobja a nemzeti identitást, a keresztény kultúrát.

“Mi ezt elutasítjuk. Európa szerintünk csak akkor lehet erős, ha a tagállamok erősek. Ha pedig erős nemzetállamokat akarunk, akkor nem tagadhatjuk meg örökségünket.”

Az angol nyelvű interjú ide kattintva tekinthető meg.

 

Fotó: Infostart/MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre