Szijjártó: rosszul teszi az Európai Unió, hogy félredobja a kereszténységet
„Büszkék vagyunk gazdag keresztény örökségünkre. Ezt szeretnénk is megtartani”
– hangsúlyozta Szijjártó Péter az interjúban, amelynek harmadik részletét közölte a Breitbart News.
Szerte a világon segítjük a keresztény közösségeket, ez a felelősségünk. A kereszténység az egyik legüldözöttebb vallás a világon. A számok sajnos ezt bizonyítják.”
Ezért is hozott létre az Orbán Viktor vezette magyar kormány egy külön államtitkárságot az üldözött keresztények megsegítésére.
https://s4c.news/2018/09/24/az-uldozott-keresztenyekert-szolal-fel-szijjarto-peter-new-york-ban/
Mint ahogy a miniszter elmondta, az iraki és szíriai közösségek püspökei azzal a kéréssel fordultak a magyar kormányhoz, ne hívjanak közülük senkit Magyarországra, hiszen akkor teljesen elsorvad a közösségük, amelyeket a terroristák is fenyegetnek.
„Ahelyett, hogy arra bátorítanánk őket, hogy elmenjenek, inkább abban segítünk, hogy helyben maradhassanak.”
Az európai kultúráról és a tömeges bevándorlásról szólva Szijjártó Péter kiemelte a párhuzamos társadalmak jelenségét, melyek mostanában megszaporodtak Nyugat-Európában.
Emlékeztetett: sokáig dogmaként kezelték az integráció sikerességét, ha pedig valaki olyan dolgokra mutatott rá, amelyek ezt megcáfolták, egyből megbélyegezték őt.
Nézzünk csak Nyugat-Európára: az elmúlt négy évben több mint 30 terrortámadás történt, amelyeknek elkövetője mind-mind bevándorló hátterű. Több mint 300 ember meghalt, 1400-an pedig megsérültek ezen támadások következtében”
– ismertette Szijjártó Péter.
Leszögezte: kimutatták, hogy azok, akik a migrációs hullámmal Európába érkeztek, egyáltalán nem tisztelik a keresztény kultúrát.
A magyar állam viszont elutasította a multikulturális modern állam ötletét, helyette inkább a nemzeti hovatartozás, a történelmi hagyomány fontosságát hangsúlyozta. „Csak akkor maradhatunk erős ország, ha kitartunk nemzeti identitásunk, történelmünk, vallásunk és kultúránk mellett. Alkotmányunk is kimondja, hogy mindezekre büszkék vagyunk.”
Mint mondta, Európában sokan azt a kezdeményezést pártolják, amely azt mondja: akkor lehet erős Európa, ha ezen gyökereitől megszabadul, és félredobja a nemzeti identitást, a keresztény kultúrát.
„Mi ezt elutasítjuk. Európa szerintünk csak akkor lehet erős, ha a tagállamok erősek. Ha pedig erős nemzetállamokat akarunk, akkor nem tagadhatjuk meg örökségünket.”
Az angol nyelvű interjú ide kattintva tekinthető meg.
Fotó: Infostart/MTI