A Katolikus Egyház békében megfér az evolúció elméletével

1809. február 12-én, bő kétszáz évvel ezelőtt éppen ezen a napon született a modern tudományok és az evolúcióelmélet egyik legfontosabb alakja, Charles Robert Darwin. 1859-ben megjelent „A fajok eredete”, és az 1871-ben napvilágot látott „Az ember származása” című könyveiben foglalt megállapításai a mai tudományos gondolkodás sarokkövei.

A természettudós „A fajok eredete” című munkája kapcsán gyakran hangoztatott történet, hogy a viktoriánus korabeli Anglia (vagy inkább az egész nyugati világ) teljes felháborodással fogadta azt a könyvben megbújó eretnek gondolatok miatt, és a tanulatlan bigott publikum a tudományos világon próbált meg revansot venni.

Az ugyan vitathatatlan tény, hogy előfordultak olyan esetek, amikor Darwin elméletét támadták, többen gúnyolták is őt, de azért nem ez volt az általános hozzáállás. A könyv megjelenése idején ezek a teóriák már egyáltalán nem számítottak olyan kirívónak és forradalminak, hogy azon tömegek botránkozzanak meg.

Az anekdoták világa azt a képet tárja elénk, hogy Darwin gondolatai nemcsak az evolúcióelmélet kidolgozására, de arra is vonatkoztak, hogy a Föld nem pusztán hatezer éves – ahogy azt a bibliai teremtéstörténetet szó szerint értelmező kreacionisták hiszik –, hanem annál sokkal öregebb. Mindezeket a megállapításokat pedig egy szemellenzős, tudatlan és korlátolt közvéleménynek tálalta, akik többnyire hittek is mindebben.

A valóság ezzel szemben az, hogy Darwin könyvét elsősorban olyan emberek vették a kezükbe, akik maguk sem gondolták, hogy a világunkat alig néhány ezer éve teremtette volna az Úr, hiszen a tudomány képviselői között addigra már konszenzus volt abban, hogy az Ótestamentum tanításait nem szó szerint, hanem allegorikusan kell értelmezni.

Ráadásul nem Darwin volt az, aki korszakalkotó munkájában azt állította volna, hogy a Föld sokkal idősebb, ez a megállapítás abban az időben  már régóta ténynek számított. Másrészről az evolúció elméletét sem Darwin dobta be először a köztudatba, már ókori filozófusok is foglalkoztak a külső behatás nélküli fejlődéssel, gondoljunk csak a görög atomistákra.

A modern értelemben vett evolucionista nézeteket pedig egészen a XVIII. századi tudósokhoz vissza lehet vezetni. Az 1700-as években James Burnett, deista tudós arról írt, hogy elmélete szerint az ember a főemlősöktől származik, és az élőlények képesek tulajdonságaikat a környezettel való kölcsönhatásuknak megfelelően tovább vinni.

Darwin nagyapja, Erasmus Darwin is több evolúcióval foglalkozó gondolatot vetett papírra egyik könyvében – amit a katolikus egyház aztán gyorsan indexre is vett. Ez is jól mutatja, mennyire nem számított forradalminak a fajok eredetében foglalt elmélet a saját korában.

Kezdetben persze a hivatalos egyházi álláspont óvatos volt, sokáig nem érkezett állásfoglalás a kérdésben, azonban ahogy az akadémia, úgy az egyház tagjai között is egyre többen voltak, akik a darwini megközelítést kezdték elfogadni.

Az első evolucionista egyháziak a jezsuita renden belül „születtek”, köztük volt a francia Teilhard de Chardin. Habár a férfi eszméi különböztek a hagyományos evolucionistákétól, az alapvető elképzelés helyességében ő maga is bizonyos volt.  A szerzetes véleményét sokan osztották, így 1950-ben aztán XII. Pius a Humani generis kezdetű enciklikájában kimondta, hogy a katolikus tudósok elfogadható feltevésnek tekinthetik az evolúció elméletét.

„…az Egyház tanítóhivatala nem tiltja,hogy a természettudomány és a szenttudomány jelenlegi állása szerint mindkét tábor szakértői megvizsgálják, és megvitassák az evolúcionizmus tanát…” – áll a dokumentumban. A pápa ugyanakkor azt is hangsúlyozza: „A katolikus hit követelése szerint ugyanis a lelket mindig közvetlenül az Isten teremti.”. Végül 1996 októberében II. János Pál pápa tette azt a történelmi kijelentést, amiben elismerte az evolúciót mint tudományos tényt, ezzel lezárva a bizonytalanságot a témában.

Az egyházi álláspont tehát régóta nem vitatja, hogy az Ószövetségben írtakat nem kell szó szerint értelmezni, az evolúció elméletét pedig maga II. János Pál ismerte el. Manapság pedig Ferenc pápa nyilatkozik gyakran arról, hogy a Katolikus Egyház nem a tudományok ellensége.