„Egy nap megkondultak a harangok és menekülni kellett”

„Hálás vagyok Magyarországnak, amiért ennyit tőrödnek velünk, és igen fontos projektekkel támogatják a közel-keleti kereszténységet” – mondta az S4C.Newsnak adott interjújában Shawqi Shamoun. Az iraki fiatalember jelenleg a magyar kormány ösztöndíjával tanul hazánkban, az álma pedig az, hogy szülőföldjére visszatérve szociális otthont alapítson. 

A Ninive-fennsíkot virágoskerthez hasonlította, amelyben korábban békében éltek egymás mellett a különböző vallások követői. Most azonban fel kell tenni a kérdést: 

ha ezt kertet lerombolják, mi marad Irakban?

Sajnálatos módon ugyanis az elmúlt években „rengeteg virágot pusztítottak el Ninive kertjében”, sokat szenvedtek az itt élő emberek.


Hirdetés

Shamoun elmesélte szülővárosa, Qaraqosh történetét. A végső csapás 2014-ben érte a közösségünket – emlékezett vissza. „A szomszédos muszlim szunnita falvak lakói elárultak bennünket, átálltak az Iszlám Állam oldalára. Megdöbbenve figyeltük a felgyorsult eseményeket. Az egyik percben még béke és biztonság volt; minden nap munkába mentem, lakásom, és autóm is volt. Másnap hirtelen megkondultak a harangok, és egy szál ruhában menekülnöd kellett, hátra hagyva az egész életedet, elveszítve mindent, amiért dolgoztál, és amit őseid adtak át neked.” 

A fiatalembert szülei sírva kérték, hogy meneküljön velük, de ő plébánosa oldalán kitartott. Ennek volt köszönhető, hogy amikor a kurd haderő hirtelen megkezdte a kivonulást a gyakorlatilag védtelenül hagyott városból, több száz keresztényt tudtak a hajnali időpont ellenére értesíteni, hogy eljött a menekülés lehetőségének utolsó órája. Még így sem sikerült mindenkinek időben szólni…

Az Iszlám Államnak egyetlen célja volt; kiirtani az összes keresztényt és többi kisebbségben lévő vallás követőit – mondta Shawqi Shamoun.

Az interjú ide kattintva olvasható.

Képünk forrása az S4C.News.

'Fel a tetejéhez' gomb