Irán legfőbb vezetője azt mondja, ideje változtatni, új iszlám civilizációra van szükség, ahol az országok egymással szövetkezve fejlesztik tudásukat, erősödnek, s felveszik a versenyt a nyugatiakkal.
Sitkei Levente
Magyar Idők
Nincs is annál szebb, mint amikor egy ország nagy történelmi eseményéről azzal emlékezik meg, hogy egy újfajta rakétát tesztel sikerrel. Szimbolikus esemény, a nagy napon robbantja a sebészi pontossággal becsapódó lövedék ízzé-porrá a kijelölt célt, jelezve mindenkinek, hogy mérnökeink sokkal jobbak annál, amit gondoltatok róluk, s igen, az a célpont akár a ti egyik katonai egységetek is lehetett volna.
Irán így ünnepelte az iszlám forradalom negyvenedik évfordulóját. Ekkor lehet persze azt mondani, hogy Irán micsoda szörnyeteg, és a hagyományos reakció szerint ideje ízzé-porrá lőni – mondjuk azokkal a rakétákkal, amelyek a mi arzenálunkban vannak, csak nálunk nem volt iszlám forradalom, így nem tudtuk kipróbálni dramaturgiailag szépen felépített ünnepségsorozat csúcspontjaként.
Ali Hamenei ajatollah szavaiban ott rejlik az igazság, miszerint a tudományos kutatás-fejlesztés a kulcsa a hatalomnak, így nem csoda, hogy az ezen a téren rendkívül hatékony nyugati világ ki tudta terjeszteni saját befolyását a távoli vidékekre is. Az iszlám világ pedig elveszítette egykori lendületét, kiüresedtek a régi iskolák, ma is Avicennára és Ibn Battútára mutogatnak, mint a nagy elődökre, közel ezer év távlatából. Irán legfőbb vezetője pedig azt mondja, ideje ezen változtatni, új iszlám civilizációra van szükség, ahol az országok egymással szövetkezve fejlesztik tudásukat, erősödnek, s felveszik a versenyt a nyugatiakkal.
hirdetésAz egységről a nyugati világ nagyon keveset tud, ez történelmi hagyomány, soha nem voltunk különösebben nagy barátai szomszédainknak, elég csak végignézni Európa utóbbi ezeréves történelmét.
De fegyvereket csinálni, azt nagyon jól tud ez a civilizáció, és viszonylag jó profittal tovább is tudja adni megfelelő helyekre.
De nem lesz ez mindig így, hiszen a történelemnek nincs vége, bármennyire is nyugtattuk magunkat ezzel a képtelenséggel a kilencvenes évek végén. A győzelmet pedig nem a rakéták hozzák el, hanem az egység, az, hogy tudjuk, mi magunk kik is vagyunk és mit akarunk. Kik azok, akikkel szövetkezni akarunk és kikkel állunk szemben.
A teljes írás ide kattintva olvasható.
Kép: Atta Kenare (AFP)
