Biztosítja a kormány a Ráday Kollégium újjáépítését

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy az éjjel kigyulladt fővárosi Ráday Kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrását rendelkezésre bocsátják.

A miniszter elmondta, hogy erről telefonon biztosította Bogárdi Szabó István református püspököt. Orbán Viktor miniszterelnök egyébként már csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította a református püspököt továbbá felajánlotta a kormány segítségét a károk elhárításához és az épület rendbetételéhez.

Közben kiderült, hogy a Ráday utcai kollégium tűz következtében használhatatlanná vált, az érintett diákok elszállásáról sikerült gondoskodni, a vizsgaidőszakot felfüggesztették.

Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettese bejelentette, hogy a hittudományi karon a vizsgaidőszakot felfüggesztik, és azoknak, akik még nem végeztek a vizsgáikkal, egyéni tanrendet biztosítanak.

A police.hu korábban arról tájékoztatott, hogy a kollégium második és harmadik emelete gyulladt ki. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban. A Magyarországi Református Egyház tájékoztatása szerint valószínűleg egy középkorú férfi vesztette életét a tűzben.

Az épület tulajdonosa, a Dunamelléki Református Egyházkerület szerda este felhívást tett közzé a Facebookon, amelyben azt kérték a diákoktól, hogy egy megadott számon adjanak életjelet magukról. A diákok ezt kivétel nélkül megtették, így valószínűsíthető, hogy az áldozat a kollégiumban vendégként elszállásolt férfi.

A rendőrségi vizsgálat még tart. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője ismertette, hogy húsz gépjárművel több mint hatvan fővárosi tűzoltó vonult a helyszínre. Mintegy 80 embernek kellett elhagynia az épületet, akik melegedőbuszban várhatják meg a munkálatok végét.

A Kollégiumban 130 diák lakik, de nem mindenki tartózkodott az épületben, mert többen hazautaztak a vizsgaidőszak alatt.

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre