Színdarab leáll!

Talán sokunknak ismerős a történet, amikor Sinkovits Imre megszakította a Bánk bán című előadást a Nemzeti Színházban. A karzaton zajongtak a diákok, mire ő kiállt az előadásból, és rájuk szólt. Nem, mint Bánk bán, hanem az őt játszó színész, aki kénytelen volt a szerepéből kilépni.

Tegnap a Belvárosi Színház közönsége hasonló jelenetnek lehetett szemtanúja. A Száll a kakukk fészkére című előadás főszereplője, Szabó Kimmel Tamás a második felvonásban megállította a színdarabot. Amikor a színház soraiban már az első felvonásban megszólalt egy telefon, a McMurphyt játszó színész csak finoman szólt ki a darabból, ezzel meg is nevettetve a nézőket, és egy pillanatra megtörve a színház illúzióját. A telefon elhallgatott, a darab pedig folytatódott.

Az előadást azonban még valami megzavarhatta a második felvonásban, ugyanis a főszereplő kilépve a darabból megszólította a közönséget. Elnézést kért, hogy rendhagyó módon megszakítja az előadást, de mint elmondta, ők színészként szeretnének a nézőknek átadni valamit, és ez ilyen körülmények között nem lehetséges.  Ugyanis nem csak a mobilcsörgés zavarta meg az előadást, hanem mint kiderült, a második felvonásban egy néző elővette a telefonját, hogy fényképezzen. „Te meg az arcomba fotózol” – mondta Szabó Kimmel Tamás az egyik nézőnek. Még egyszer elnézést kért, hogy megszakította a darabot, majd folytatta az előadást. A nézők ugyan tapssal zárták a kizökkenést, de az előadás hátralevő részében érezhetően megfagyott a levegő.

Senki nem vitatja, hogy igaza volt, a nézők sokszor nem tudnak viselkedni, és ezzel zavarják a művészek munkáját a színpadon. Egyre gyakoribb, hogy a hagyományos színházi kiöltözés is kezd elhalványulni, nem beszélve a sokszor előadás alatt felvillanó képernyőkről. De helyes-e ilyen módon megszakítani az előadást?


Hirdetés

Akaratlanul is bűntudatot keltett bennem, „ártatlan” nézőben, és végig azon izgultam, nehogy valamivel én is megzavarjam a színdarabot. Szabó Kimmel Tamás azonnal visszalépett a darabba, a színpadon nem éreztem, hogy megzavarta volna a légkört, de a közönségben kétségtelenül.

Vajon kötelessége-e a színésznek ilyenkor végigjátszania a darabot, és elsiklani a nézőtér felől érkező zavaró hatások felett vagy rászólhat-e az előadást zavaró színházlátogatóra?

Sinkovits Imre esete kapcsán is sokféle reakció volt, és a mai napig kérdés, hogy meg lehet-e szakítani így egy előadást, vagy nem? Mikor jön el az a határ, amikor a színésznek ki kell lépnie a szerepből, és vajon érdemes-e?

'Fel a tetejéhez' gomb