#NapiPápa: A történelemből igenis lehet tanulni!

A pápa a minap az egyháztörténészeket köszöntötte, és arra bíztatta őket, hogy továbbra is ápolják és kutassák Krisztus örökségét.

Ferenc pápa szerint a történelem nagyon jó tanítómester, a baj csupán az, hogy nagyon kevés diákja van. Az egyházfő azt mondta, hogy a történelemnek még mindig sok tanítani valója lenne a mai széttagolt, békére és igazságra szomjazó társadalmak számára.

„Már az elég lenne, ha a történelem által megtanulnánk azt, hogy milyen gonoszságokkal és borzalmakkal járnak a háborúk. Ezt a leckét a mai napig sem tudtuk megtanulni!” – vélekedett.

A pápa arra biztatta a történészeket, hogy olyan módon igyekezzenek bemutatni a múltat, ami által napjainkra is hatással lehetnek. Nem az a cél, hogy egy múzeumot létrehozzunk, vagy nosztalgiázzunk, hanem az, hogy átéljük a múlt eseményeit és tanuljunk belőlük – mondta a Szentatya.

A pápa arra is felhívta a figyelmet, hogy a történelem gyökereiben, szívében is ott van Isten szava és akarata, erre tekintettel kell lenniük az egyháztörténészeknek, még ha ez egy olyan tényező is, amelyet tudományos értelemben nem lehet kutatni.

Ennek a faktornak az egyházfő szerint a történészeket inkább arra kell sarkallnia, hogy még inkább tiszteljék a tényeket és ne ítélkezni próbáljanak a múlt emberei és eseményei felett, hanem csupán hűen mutassák be azokat az érdeklődőknek.

Iratkozzon fel hírlevelünkre