Koreában és Csehországban a Magyar Állami Operaház

Idén három újabb művel vendégeskedik a Magyar Állami Operaház a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az előző évek sikerei után.

Január 9-én Wagner „A bolygó hollandi, január 10-én Verdi „Simon Boccanegra, 13-án pedig Goldmark „Sába királynője hallható, amit az Opera produkciójában a 2018-as év 10 legjobb komolyzenei előadása közé választott a New York magazin kulturális portálja.

A főbb szerepeket „A bolygó hollandi”-ban Kálmándy Mihály, Sümegi Eszter és Palerdi András énekli. A „Simon Boccanegra”-ban Alberto Gazale, Miksch Adrienn, Szabó Bálint és Brickner Szabolcs, a „Sába királynőjé”-ben pedig Gál ErikaLászló Boldizsár és Bakonyi Anikó lép színpadra. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát a három esten Kesselyák GergelyKocsár Balázs és Kovács János vezényli, a karigazgató pedig Csiki Gábor.

A dél-Koreai Tegu az Opera nemzetközi egyik legkülönlegesebb állomása turnéjának, ahol Erkel „Bánk bán” című művét állítják színpadra, Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével és betanításával január 17-én. A két ország nemzeti operáit mutatja be egymás dalszínházaiban, így a vendégséget a dél-koreai társulat a tavasz folyamán látogat el hazánkba. A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év nyitóprogramja is lesz egyben az Opera előadása.


Hirdetés

A hazai nagyvárosokban pedig Puccini „Toscája” kerül a színpadra a „Operát az Operából!” belföldi turné részeként, amelynek partnere a Filharmónia Magyarország.  Január 7-én a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központba, 18-án a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térbe, 21-én a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba, 28-án pedig az egri Géza Színházba látogat el a koncertszerű előadás, amelynek főbb szerepeit Rálik Szilvia és Rost Andrea, Kovácsházi István és Kiss B. Atilla, valamint Kálmándy Mihály énekli, míg az Opera együtteseit Kesselyák Gergely dirigálja.

A Magyar Nemzeti Balett három modern koreográfiát mutat be a Brnói Nemzeti Színházban január 29-én. A „Limitless” című esten az ősszel a „Triple Dance” keretében bemutatott két új koreográfia, Sharon Eyal és Gai Behar „Bedroom Folk” című előadása is látható lesz. William Forsythe „A tökéletesség szédítő ereje” – „The Vertiginous Thrill of Exactitude” című munkáját is bemutatják  Robert North „Trójai játékok” című balettparódiájával, az együttes számára készített „amazon” változatban.

Az előadásokban közreműködik többek közt Balaban Cristina, Bakó-Pisla Artemisz, Felméry Lili, Földi Lea, Ivanova-Skoblikova Sofia, Kekalo Iurii, Majoros Balázs, Melnik Tatiana, Rónai András, Starostina Kristina és Timofeev Dmitry. Ez lesz a Magyar Nemzeti Balett második látogatása Brnóba egy éven belül,  tavaly júniusban a Hans van Manen koreográfiáiból összeállított nagysikerű „LOL” című előadását mutatták be.

(Forrás: opera.hu)

'Fel a tetejéhez' gomb