Megszűnt az SZDSZ csalási ügyében indult nyomozás

Pedig a rendszerváltó párt az Országgyűlésből történő 2010-es kiesése után csaknem félmilliárd forint adósságot halmozott fel, amit a gyanú szerint azóta sem fizettek vissza. Egy baj volt csupán:

A rendőrség négy év alatt sem talált gyanúsítottat.

Az NNI, ezért megszüntette a különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt folytatott nyomozást, amit még az egykori SZDSZ tartozásai ügyében rendeltek el – mondta el a Fővárosi Főügyészség. Ezzel az úgynevezett „elszámoltatás” újabb emblematikus ügye hasalt el, a felelősök pedig köszönik, jól vannak.

Liberális párt.

Az SZDSZ még 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) ingatlanvásárlásra. A pártnak a pénzintézet csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, ám a szabaddemokraták szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt. Aztán az MFB 2010 végén megunta és felmondta a fizetni „elfelejtő” párt szerződését. Ezután került végrehajtás alá 26 ingatlan. Kiderült az is, hogy a liberálisok az elemi ingatlanvásárlási szabályokat sem tartották be, ezért az állam nem érvényesítette kezességvállalását. Zárójelben azért érdemes megjegyezni, hogy a párt az állami hitel mellett komoly közüzemi tartozásokat is felhalmozott, de persze nem fizetett a politikai hirdetésekért sem.

Az SZDSZ tartozásai ügyében 2014 márciusában indult nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

Még Lázár János, egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt be róla 2015 márciusában, hogy addig az SZDSZ 14 ingatlanját értékesítették összesen 211 millió forintért, és további 12 ingatlan vár eladásra, becsült értékük akkor 329 millió forint volt. Később az egykori kormánypárt tartozása felkúszott csaknem 500 millió forintra.

Az eljárás megjárta a BRFK-t, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyszer már lezárta az ügyet, ám a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2015 áprilisában felülbírálta a megszüntető határozatot, mert úgy találták, a nyomozás lezárása idő előtti és megalapozatlan volt. Az ügyészség egy korábbi tájékoztatása szerint különösen gyanús körülmény, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2012 augusztusában az SZDSZ gazdálkodásának ellenőrzésekor készített jelentésében megállapította, hogy a hitellel érintett ingatlanok közül négy olyan településen található, ahol a liberálisok pártszervezete nem is működött.

Távozni lehet elegánsan, angolosan, és lehet így is.

Forrás: PestiSrácok.hu

'Fel a tetejéhez' gomb