Elhunyt Seregi György ötvös-kovács iparművész

Életének 66. évében elhunyt Seregi György ötvös-kovács iparművész, a hallgatag, mélyen érző, nemzeti szívű alkotó. Gyászolja családja, barátai, és mindazok, akik megismerték és megszerették műveit.

Seregi György hamvait január 11-én, pénteken 14 órakor helyezték örök nyugalomra Budapesten a Váci utcai Belvárosi Szent Mihály templomban.

***

Seregi György 1953-ban született Budapesten, tanulmányait az Eötvös Lóránd Acélszerkezeti Technikumban és a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola ötvös szakán végezte. Mestere Lehoczky János kovács iparművész volt, később pedig a bécsi Művészakadémia kovács tanszékén Walfrid Huber professzortól tanult. 1978-ban műhelyt alapított Nagymaroson, ott alkotta meg később az ország minden szegletébe elkerült köztéri alkotásait.

***

Nagymaroson élt egy csendes ember, csak a Dézsma utcában lehetett hallani a kopogását. Munkáival több helyen is találkozunk, szemünknek öröm, és az alkotó talán eszünkbe sem jut.

A Duna partján áll az Életfa, ami éppen úgy felidézi a Csodaszarvas agancsát, mint a leszálló madár mozdulatát, de leginkább egy széllel, árral küzdő fa szimbóluma. Hagyományunk életfája az élet három szintjét köti össze; itt, a Duna partján a mi életünk, a küzdelem jelképe: mert többször elöntötte az árvíz, de az Életfa eddig dacolt a vízárral – és az emberi mulasztásokkal. Aztán a madár is leszállt Turul képében az Országzászlóra, de előtte még egy szép kutat kapott Nagymaros a templom előtti téren.

Az államalapítás emlékműve, Országzászló – Trianon-emlékmű, Szent Imre-kút – Nagymaros

Seregi György műhelyét egy félig összedőlt présházból alakította ki. Nem egy skanzenbe való romantikus kovácsműhelyt épített belőle a hosszú évek során. Műterem ez, ahová elvonulhatott, és az ajtó becsukásával a felgyorsult világot – globalizációt kizárhatta. Belemélyedhetett gondolataiba, saját világába – a szobrai világába. Kemény, nehéz, egészségromboló, önpusztító munkával építette alkotásait, bízva, hogy azok a mai silány termékeket is túlélhetik.

Szent Erzsébet – Vác

A kovács iparművész a több száz éves kovácstechnika hagyományait folytatta, mert ebben találta meg azt az emberközeli kifejezésmódot, amit ars poeticajának mondhatunk: a művészet akkor hiteles, ha a legmélyén emberi tartalmakat szólaltat meg. Alkotásai között szerepel Krisztusfej, a magyar őshagyomány Turulja, az 56-os emlékmű a váci börtön oldalán, az élet kifinomult igényeit kielégítő ékszerek és ékszeres ládák, valamint az épületek mindennapi fontos kiegészítői, rácsok és kapuk, bizonyítva, hogy a gyakorlati célokat szolgáló épületelemeket is lehet harmóniával és egyedi szépséggel megtölteni, megint csak a hagyományok szellemében.

Az 1956-os mártírok emlékműve a váci börtön falánál

Bár Seregi György technikája hagyományos, anyagában szívesen használta a „modern” rozsdamentes acélt. A váci 56-os emlékművében a kettő ötvözete jelképi tartalommal bír: a rozsdás elkorhadt fa-motívum, benne a negatív Krisztus-lenyomattal, amikor a lélek már elhagyta a testet, ahogy Márai mondta: „Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét?” a forrása, táptalaja a tükörfényesre csiszolt új hajtásnak rozsdamentes acélból, „Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből”.

Tharan-Trieb Marianne

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Zebra született a Nyíregyházi Állatparkban
Gálaesten ünnepli 60. születésnapját a Bartók Táncegyüttes
Székely János: Csíksomlyón a forráshoz megyünk, ahol a nemzet szíve dobban