Titokban járnak Izraelbe az iraki delegációk

Vannak muszlim országok, amik Izrael létét is kétségbe vonják, Irak bár nem tartozik közéjük, belpolitikailag attól még nem túl népszerű egy arab, muszlim politikusnak, ha Izraelbe látogat. Az pedig tovább nehezíti a dolgot, ha minderre egy izraeli tv csatorna adásából derül fény.

A Hadasot televízió hírműsora szerint ugyanis három iraki delegáció is járt Izraelben az elmúlt hónapokban, titokban.

A médiaértesülések szerint a látogatások során a síita-szunnita vegyes küldöttség több magas rangú izraeli tisztségviselővel is találkozott. Ezt ráadásul Emanuel Nahson, az izraeli külügyminisztérium szóvivője hétfőn a dpa német hírügynökségnek megerősítette. Nahson hozzátette, a látogatásokat pozitív lépésként értékelik, és világos jelzésnek tartják arra nézve, hogy országának párbeszédet kell folytatnia a térségbeli államokkal, elsősorban Irakkal.

Az iraki parlament alelnöke vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

Szejid Hasszán Karím al-Kabi az iraki parlament alelnöke, felszólította az iraki külügyminisztériumot, vizsgálja ki az izraeli látogatásokat. Al-Kabi a közleményében azt is hozzátette, a parlament külügyi bizottságát felszólították, fedje fel azoknak a hivatalos személyeknek a nevét, akik felkeresték „a megszállt területet” (Izraelt), különös tekintettel az iraki parlament tagjaira. Irak egyike volt azoknak az arab országoknak, amelyek Izrael 1948-as megalakulásakor hadat üzentek a zsidó államnak.

„A megszállt területek meglátogatása elfogadhatatlan, és érzékeny pont a világon minden muszlim számára.”

Benjámin Netanjahu

A küldöttség találkozott magas rangú izraeliekkel, tudósokkal és iraki zsidó szakértőkkel, továbbá meglátogatták a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpontot is. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szintén említést tett olyan arab országokkal zajló színfalak mögötti megbeszélésekről, amelyek közül sok nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal. Tavaly októberben Netanjahu ellátogatott Ománba, ahol találkozott Kábúsz bin Szaíd szultánnal is. 1996 óta ez volt az első alkalom, hogy izraeli vezető a szultanátusba látogatott.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre