Ahogy így gyerekkorom téli ünnepköri emlékeit idézem folytatásokban, a névnapozás mellett az aprószentekelés is eszembe ötlik ebből az időszakból.
Apró szentek azok a két évesnél fiatalabb fiúgyermekek voltak a Biblia szerint, akiket Heródes megöletett, hogy egyben Jézust is elpusztítsa, csakhogy a szent család elmenekült Egyiptomba. Ezen a napon a gyergyai „szentföldön” (azokat a területeket illették ezzel a viccesnek szánt névvel, ahova nem jutott reformáció) a „vérengzés” a nőket érte, mert őket korbácsoltuk meg ízlés és érzelem szerint, hol simogatva, hol keményebben.

A feladat végrehajtása során először is fonni kellett egy hatfonatú korbácsot, az úgynevezett „aprószenteket”. Nekem az elsőket édesapám fonta, később nagyapám megtanított rá, hogyan kell csinálni. Fagyos, de hajlékony fűzfavesszőket vágtunk, amelyeket tűzön megpuhítottunk, kötöttünk egy istenes bogot a vékonyabbik végükre, amellyel, ha akartuk, igazán csípőset is lehetett suhintani. Ezekből fontunk egy 40-60 centis korbácsot, amelynek a végét piros pántlikával kötöttük el, ha éppen el tudtam csenni nagyanyám varrógépéből. Az aprószentekelés is korosztályosan történt: gyerekként mi csak napvilágnál járhattunk a lányvadászaton, ellentétben az ifjakkal, akik a sötétet várták. A lányok pedig a verésért hálából szalagokkal díszítették a „szerszámot”.
Mondókát nagyapámtól kaptam:

Aprószentek, szent Dávid
pénzben járjon bokáig,
nyolcvanéves koráig.

Meg aztán:

hirdetés

Dávid, Dávid korcsolyázik, 
korcsolyája elromlott,
fúrja-faragja,
mégis faragatlan hagyja.

Az elsőt még értettem, bár pogány jókívánságok voltak és semmi közük nem volt a kicsi szentekhez. A másodikat viszont végképp nem, Izraelben, azt hiszem máig nem nagyon adnak el egyetlen korcsolyát sem. Vagy hogyan lehet úgy faragni, hogy valami faragatlan maradjon? Ezt a boszorkánysággal hoztam összefüggésbe, mint ahogy az se a kereszténységgel, inkább a termékenység-varázslással volt rokon, hogy újév napján házról házra járva szemes búzát szórtunk a szoba sarkaiba, ilyen mondókákkal:

Ebben az újévben minden jót kívánok,
Ahová csak lépnek, nyíljanak virágok.
Még a hó alatt is virág nyiladozzon,
Dalos madár zengjen minden rózsabokron.
Minden jó, minden szép legyen mindig bőven,
Szálljon hát az áldás az új esztendőben.

Hasonlóképpen kívánok most is, minden kedves magyarul olvasónak Boldog Új Évet.

Kelemen László