Becket Szent Tamásra emlékeztek Esztergomban

Egy ország anyagi gazdagsága nagyon fontos, de ha lelkileg kiüresedik, ha a kereszténységet elveti, akkor előbb-utóbb az a nemzet, az az ország pusztulásra van ítélve – mondta Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár szombaton Esztergomban, a 25. Becket Szent Tamás emléknapon.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a mai kor viharos történései között szükségünk van a Becket Szent Tamáshoz hasonló példaképekre, hiszen épp a kereszténység és a nemzet áll jelen pillanatban a legnagyobb támadás alatt.

Hozzátette, hogy a magyarok számára a kereszténység a teológiai és dogmatikai hagyományok mellett egy társadalmi berendezkedést is jelent, amely több mint ezer éve meghatározza az ember méltóságát, a családot, a nemzetet és az egyházak kérdését.

Sztáray Péter hangsúlyozta, hogy politikai nézetünk tekintetében egy kereszténydemokrata alapokon álló, néppárti kormányunk van, ami kereszténydemokrata szellemiségben kormányoz, és ezt vallási hovatartozásától függetlenül, minden magyar ember érdekében teszi.

Felépítettük egy 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására – fogalmazott Sztáray Péter.

Magyarországot keresztény mivolta, élő hite tartotta meg 1000 esztendőn át Európa közepén – mondta és hozzátette: büszkék vagyunk kereszténységünkre, történelmünkre, hagyományainkra, és mindezt át szeretnénk adni a minket követő generáció számára is.

Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak ma is olyan elképzelésük van Magyarországról és Európáról, amely elismeri a kereszténység fontosságát, alapja a család, és Európát a nemzetek Európájaként értelmezi.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ma Európában egy ideológiai harc zajlik. A vita alapját az képezi, hogy Európa vezetői közül sokan elfelejtkeztek a kereszténység összetartó erejéről, annak elemi szükségességéről. Európa önfeladó politikát folytat, feladni látszik, saját érdekeit, értékeit és gyökereit ezzel pedig feladja az európai emberek jövőjét.

Sztáray Péter azt mondta, bár különbözőképpen gondolkodunk Európa keresztény jellegéről, a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéről, másképpen fogjuk fel a család lényegét és hivatását, és homlokegyenest ellenkező nézeteket vallunk a migrációról, ha valóban egységet akarunk, akkor a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy bármelyik országot megbélyegezzék, és kirekesszék a közös döntés lehetőségéből.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kereszténység mára a legveszélyeztetettebb vallás lett. Elmondta, hogy a világszerte üldözött és meggyilkolt emberek nyolcvan százaléka keresztény. Mintegy 215 millió keresztény ember szenved el üldöztetést, meghurcoltatást, ami azt jelenti, hogy minden 12 keresztény hívőből 1, napi szinten bántalmazásnak, nemi erőszaknak és életveszélynek van kitéve.

Úgy gondolom, hogy ezek a számok hatalmas problémát jeleznek. A 21. században megengedhetetlen, hogy bárkit a vallása miatt üldöztetés érjen, és ez ellen minden eszközzel fel kell lépnünk

– hangsúlyozta az államtitkár.

Az eseményen Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kiemelte, hogy Becket Szent Tamás helytállásának emléke örök példa. A miniszter ismertette a catenburyi érsek életútját és munkásságát, emellett bemutatta a két társadalom egyházszervezésének és hatalmi berendezkedésének folyamatos változását.

Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete beszédében úgy fogalmazott: Becket Tamás élete sem volt érdemtelen, de mártíromsága a kor emberéből a mindenkor emberévé tette.

A megemlékezést Romanek Etelka, Esztergom polgármestere zárta, aki beszédében azt mondta, hogy nehéz korban élünk, amely nem törődik Istennel, elhanyagolja a nemzeti öntudatot, és veszni hagyja azokat az értékeknek csodálatos örökségét, amelyeknek világában egyet jelent magyarság és kereszténység és a keresztény Európához való tartozás.

A polgármester hozzátette: csak a lelkeket érintő, erkölcsi értékrend hirdetése és elfogadása teszi lehetővé az élet megmaradását és előbbre jutását. Olyan közösségeket kell kovácsolni, ahol ez az összetartozás bizonyos védettséget biztosít. A közös hit és szeretet egységet teremtő hőfoka biztosít védelmet a szekularizált világ rombolásával szemben.

A Becket Szent Tamás emléknapot minden évben megszervezi a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, valamint a Rudnay Sándor Alapítvány. A rendezvény témájaként idén is a keresztény gyökerek és az európai identitás állt a középpontban.

Minden évben Szent Tamás-hegyen, a Becket Szent Tamásról elnevezett kápolna előtt kezdődik az esemény, ahol a résztvevők az 1170-ben mártírhalált halt érsek előtt tisztelegnek egy ökumenikus megemlékezéssel. A kálváriánál több nyelven hangzott az imádság, amelyet Kiss-Rigó László püspök vezetett.

Az emléknap idén az esztergomi várban folytatódott, ahol mintegy négyszázan voltak kíváncsiak az előadásokra. A megemlékezésre érkeztek egyházi, politikai, gazdasági és kulturális élet képviselői Magyarországról és Európából egyaránt.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre