Az új elnök megerősítette Brazília kilépési szándékát az ENSZ migrációs csomagjából

Az ENSZ globális migrációs csomagját a világszervezet 152 tagállama ratifikálta a múlt hónapban az ENSZ közgyűlésén, köztük az akkor még Michel Temer elnök által kormányzott Brazília is. Az elutasító országok közé tartozott az Egyesült Államok is, amelynek kormánya szerint a csomag olyan szabályokat vezetne be, amelyek súlyosan befolyásolhatják szuverenitást. Az új brazil elnök ugyanezekre az okokra hivatkozva kívánja kivonni Brazíliát az egyezményből.

Jair Bolsonaro és Mike Pompeo tanácskozások után megállapították, hogy „eltökéltségük, a világról vallott elképzelésük azonos”, és mindketten „egy másfajta, a két nép érdekének megfelelő nemzetközi rendért” kívánnak dolgozni.

Ennek köszönhetően mindkét félnek nagy reményei vannak azzal kapcsolatban, hogy a venezuelai politikai és gazdasági válság megoldásában is egyezségre jutnak.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb