A homály teremteni nem tud, csak utánozni
Százhuszonhét éve, 1892. január 3-án született John Ronald Reuel Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, A gyűrűk ura regénytrilógia írója. A dél-afrikai Bloemfonteinben látta meg a napvilágot, s csak apja halála után, négyéves korában költözött vissza édesanyjával és testvérével Angliába, Birmingham közelébe.
A család csakhamar áttért a baptista vallásról a római katolikusra – és ez mérföldkő volt Tolkien életében. Katolikus iskolába járt, s miután tizenkét évesen teljes árvaságra jutott, édesanyja gyóntatópapja gondoskodott a taníttatásáról. Hite és a katolikus egyházhoz való ragaszkodása későbbi irodalmi munkáit erősen meghatározta.
Érdekelték a középkori nyelvek – így az óangol és a gót –, de a walesi és a finn nyelv is nagy hatást gyakorolt rá. Az oxfordi egyetemen 1911-től klasszika-filológiát, összehasonlító filológiát és angol irodalmat hallgatott. Már ezekben az években foglalkozott mesterséges nyelvek kialakításával, amelyekből később kifejlesztette többek között A gyűrűk ura tündenyelvét. Élete során összesen tizenöt mesterséges nyelvet hozott létre, és tucatnyi valóban létező nyelven beszélt folyékonyan.
1916 márciusában feleségül vette kamaszkori szerelmét, Edith Mary Brattet, akivel négy gyermekük született. 1916 közepén a francia frontra vezényelték, részt vett a somme-i csatában, majd kórházba került. A betegágyon kezdte írni meséit, a megalkotott új nyelveihez történeteket talált ki.
Így született meg A gyűrűk ura előzményét, mitológiai hátterét alkotó A szilmarilok, amelyet csak évekkel halála után adtak ki fia, Christopher gondozásában.
Zsákos Bilbó meséjét először gyermekeinek olvasta fel, s később le is jegyezte. A hobbit 1937-ben került először nyomtatásba – magyarul 1975-ben Szobotka Tibor fordításában Babó címmel jelent meg. A könyvet igen sokan olvasták és követelték a folytatást. Számos próbálkozás, kitérő után így született meg A gyűrűk ura trilógia, amelyen tizenhét évig dolgozott. 1954-ben jelent meg A gyűrű szövetsége és A két torony, 1955-ben A király visszatér.
Tolkien a művében új világot teremtett, Középfölde földrajzát, nyelvét, irodalmát, történelmét, mitológiáját, sőt még élővilágát is aprólékosan kidolgozta.
Egyszer úgy jellemezte mesterművét, mint egy alapvetően vallásos és katolikus művet. A könyvben ugyanakkor bárhogyan keressük, nem találunk semmilyen vallást, egyházat, sőt még Krisztust vagy Istent sem. Hovatovább Tolkien kifejezetten hangsúlyozta, hogy A gyűrűk urát nem szabad allegorikusan értelmezni – idézi fel Steven D. Greydanus nyomán a depositum.hu.
Nagy kérdés, hogy akkor hogyan lehet A gyűrűk urát mégis valamilyen értelemben mégis alapvetően keresztény, vallásos műnek nevezni?
Tolkien mélyen megélt katolikus hite az, amely a legalapvetőbben formálja egyes műveit, így A gyűrűk urát is. Katolikusként gondolkodott, fantáziált és írt, és műve hitének tiszta nyomait viseli – írja ugyancsak a depositum.hu.
A már említett szilmarilokban Tolkien kvázi újrameséli a Teremtés könyvét. Megnevezi Középfölde teremtő istenét is, Erut, és Melkort is, aki fellázadt Eru ellen, majd a sötétségbe távozott. Az Egy Gyűrű készítője, Szauron pedig ennek a Melkornak a szolgája.
Nyilvánvaló, hogy Tolkien látomásában a jó az alapvető, az eredeti, és a rossz a leszármaztatott, az ebből korcsosult. Melkor és Szauron bukott angyali lények voltak, az orkok a tündék megromlott vagy félretenyésztett leszármazottai; a nazgúlok, a Fekete Lovasok az emberi királyok hasonmásai. Tudjuk azt is: Gollam egykor egy jóravaló hobbit volt.
A Depositum idézi azt a Csavardi Samu és Zsákos Frodó közötti kulcsfontosságú szóváltást, amikor Mordor sötét földjén utaznak, és amikor Samu azon tűnődik, hogy vajon a gonosz orkok is esznek és isznak-e, mint a rendes teremtmények, akkor Frodó így válaszol neki:
„(…) esznek is, isznak is, Samu.
A Homály, amely tenyészti őket, teremteni nem tud, csak utánozni: semmi igazán újat nem alkotott.
Nem hiszem, hogy ő hívta volna életre az orkokat, inkább csak tönkretette és eltorzította őket; s ha élni akarnak, úgy kell élniük, mint bármi más élőlénynek.” 
A Végzet hegyénél mind a két központi szereplő elbukik a gonosz elleni küzdelemben, azonban a konfliktusban gonoszságuk mégsem a gonoszt, hanem a jót fogja szolgálni.
Zsákos Frodó, Szürke Gandalf és Aragorn Krisztus papi, prófétai és királyi hivatalának hármas aspektusát testesítik meg, és mindegyikük keresztülmegy egy bizonyos áldozati „halálon” és újjászületésen is Tolkien meséjében.
Steven D. Greydanus szerint Frodó kvázi az egész világ helyett hordozza a gonosz terhét, ahogy Krisztus hordozta keresztjét. Gandalf a próféta, aki titkos ismereteket tár fel, csodákat művel, és utat mutat másoknak. A pokol hatalmaival vív csatát, hogy megmentse barátait. Feláldozza önmagát és leszáll az alsó világba, hogy aztán diadalmasan, nagyobb hatalommal és dicsőséggel szülessen újjá Fehér Gandalfként.
Végül a koronátlan Aragorn királlyá lesz. Aztán Aragorn belépve a Holtak ösvényére békét ajánl fel az ott bebörtönzött lelkeknek, amivel a pokolraszállásra utal.
Máriának a katolikus hitben és vallásosságban jelenlévő szerepét egy másik kulcsfigura tükrözi vissza: Galadriel, Lothlórien tünde királynője. Maga Tolkien nyíltan is elismerte ezt a kapcsolatot, amint egy barátjához írt levelében megjegyezte:
„Úgy gondolom, hogy ezt a karaktert nagyban a Máriáról szóló keresztény és katolikus tanításnak és elképzelésnek köszönhetem.” Egy másik levelében pedig azt írja, hogy Miasszonyunkon „alapul a fenségen és az egyszerűségen alapuló szépségről való összes kis megfigyelésem.”
Bár a trilógia kínálta magát a megfilmesítésre, jogi és technikai nehézségek miatt csak 1978-ban készült belőle rajzfilm. Peter Jackson viszont a műből készült filmtrilógiával már nem csak a jegypénztáraknál aratott elsöprő sikert, hanem összesen 17 Oscar-díjat is besöpört. A 2003-ban bemutatott A király visszatér egymaga rekordnak számító 11 díjat kapott. Jackson A hobbit-ot is filmre adaptálta, a szintén három részes sorozatot 2012-2014 között mutatták be, de sikere elmaradt A gyűrűk urától.
Tolkien a háború után az angol nyelv hivatalos útmutatójának számító Oxford szótáron dolgozott, később az oxfordi egyetemen tanított óangol nyelvet egészen nyugdíjba vonulásáig, 1959-ig. 1972-ben Brit Birodalmi Érdemrendet kapott, az oxfordi egyetem díszdoktorává avatta. Egy év múlva súlyos beteg lett, gyomorfekélyből adódó fertőzés okozta halálát, 1973. szeptember 2-án hunyt el.
Oxfordban temették el feleségével közös sírban, amelynek feliratára felesége neve után a Luthien, az övé után a Beren szót vésték – utalásként Középfölde egyik legszebb szerelmi történetére.
(vasárnap.hu; depositum.hu; MTI)
