Egyes államokban a kormányzati politika része a keresztényüldözés

Leginkább a Közel-Keleten és Afrikában van vallásüldözésnek kitéve a keresztény lakosság – derül ki egy átfogó elemzésből, amely az amerikai kormány megrendelésére készült. A szekuláris, világi államok bukásával az 1970-es években fordulópont következett be, mivel az iszlamizmus elsődleges politikai erővé vált. Ezzel párhuzamosan a keresztények üldöztetést, kitelepítéseket és a politikai hatalomból való kiszorításukat kényszerültek megélni. A jelentést a Magyar Idők szemlézte.

Amint a jelentésben írják, a szíriai keresztények az Aszad-rezsimhez kapcsolódnak, amely minden tekintetben elveszítette az irányítást az ország felett. A harcok és káosz folytán eltűnt az állam viszonylag szekuláris, kereszténybarát jellege.

A jelentés szerint bár Egyiptomban asz-Szíszi katonai rezsimje megállította az állam iszlamizációját, a radikális iszlamizmus továbbra is célba veszi a keresztényeket, s a koptok politikai szerepe is gyengül.

Az International Religious Freedom Report, az Egyesült Államok külügyminisztériumának hivatalos dokumentuma megállapította: bár az arab rezsimek és Irán általánosságban tiszteletteljesen szólnak a keresztények vallási jogairól, a gyakorlati politika elmarad a szavak szintjén képviselt elvektől, hiszen a templomok és vallási helyek felújításai is erős társadalmi ellenállásba ütköznek.

Bár Egyiptomban az iszlamizmussal kevésbé szimpatizáló Hoszni Mubarak 1981-től 2011-ig tartó elnöksége alatt is előfordultak koptok elleni erőszakos cselekedetek, az országban élő kopt keresztények ellen 2011 óta szaporodtak meg a terrortámadások.

A líbiai Szirt városában is kopt keresztények estek áldozatul a dzsihadistáknak, amikor a szélsőséges iszlamisták 2015-ben 21 vendégmunkást fejeztek le. Abban az évben az Iszlám Állam egy olyan videót is közzétett, amelyen közel harminc etióp kereszténnyel végeztek a terroristák.

A 25 milliós Észak-Koreában – ahol a lakosság mindössze 5-8 százaléka keresztény – a koncentrációs táborokban fogvatartottak között ennek többszöröse az arányuk.

A szubszaharai Afrikában – főleg Nigériában – a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a keresztényekre, de más radikális muszlim felkelő- és terrorszervezetek is virágzanak, könnyen építve a társadalomban meglévő feszültségekre, érdekellentétekre.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre