Fabiny: merjük Isten elé vinni gondjainkat!

A karácsonyi történetben József példája arra tanít, hogy merjük Isten elé vinni gondjainkat – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az ünnepi istentiszteleten.

Fabiny Tamás  a budavári evangélikus templomban tartott prédikációjában elmondta, hogy Máté evangéliuma József szemszögéből mutatja be Jézus születését. József, aki szembesül vele, hogy jegyese gyermeket vár, el akarja bocsátani őt. Mielőtt azonban elhamarkodottan döntve megalázná Máriát, megosztja gondját Istennel. A püspök azzal folytatta, hogy az angyal szavai nyomán pedig felismeri, hogy a gyermek nem Mária hűtlenségének, hanem Isten hűségének a jele.

Ma sem találhatunk jobb megoldást, minthogy Isten elé vigyük gondjainkat, mert ő ma is küld angyalokat, talán egy lelkipásztor, egy testvér vagy egy barát személyében, akik képesek új megoldásokat kínálni

– hangsúlyozta Fabiny Tamás.

Az önmagával és Istennel viaskodó hallgatag ács egyben engedelmességre is tanít. Hiszen a püspök szerint hiába szólna hozzá álmában az angyal, ha ébredéskor nem követné utasításait.

Engedelmessége hitvallás, hogy Krisztus Istentől származik

– mondta.

Fabiny Tamás a német nemzetiszocializmus idején vértanúhalált halt német teológust Dietrich Bonhoeffert idézte, aki szerint csak a hívő engedelmes, és csak aki engedelmeskedik, az hívő. Az Evangélikus egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogy Dietrich Bonhoeffer az életével fizetett azért, hogy engedelmeskedett Istennek, és a ma üldözött keresztények is hasonló áldozatot hoznak.

Kitért arra is, hogy nigériai látogatása során azon a vidéken járt, ahol a Boko Haram iszlamista szervezet keresztény templomokat gyújtott fel, és hívőket gyilkolt meg. Megkérdezte az ottani püspököt, hogy ő miért nem menekült el, ahogyan olyan sokan. A püspök erre azt felelte: gondoskodnia kellett a gyászolókról, és el kellett temetnie a halottakat. Engedelmeskednie kellett a Istennek, és a hívei között kellett maradnia.

Fabiny Tamás azt mondta, hogy József története végül arra is példa, hogy a születendő Jézus képes összetartani a széthullóban lévő családot. A karácsonyi történet azt üzeni a családoknak, hogy tartsanak ki egymás mellett, és imádkozzanak egymásért.

Legyen a mi életünk Isten előtti megállás, halljuk meg az ő szavát és engedelmeskedjünk neki. Becsüljük meg a közösségeket, amelyekben szolgálhatunk és teremtsünk magunkban és magunk körül békét!

– zárta prédikációját az evangélikus püspök. 

(MTI, Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Iratkozzon fel hírlevelünkre