Mi lett volna, ha Mária úgy dönt, nem ad életet Jézusnak?

Bartos Lídia Lelle, 23 éves, pszichológia szakos hallgató, életvédő aktivistát kérdeztük az abortuszról. Lídia katolikus szellemiségű családban nőtt fel, de 15 éves korában saját tapasztalás útján is elhatározta, a vallás már nem csak a neveltetésének, hanem saját döntésének is a része. Már az egyetemen foglalkoztatta az abortusz kérdése, majd egy általa készített kérdőív hatására világossá vált számára, hogy sokan eltérő véleményt alkotnak azzal kapcsolatban, kit nevezünk embernek.

Vasárnap.hu: Mit értesz életvédelem alatt?

Bartos Lídia: Ez egy tágabb fogalom, amelybe beletartoznak a szegények, a betegek, a fogantatástól a természetes halálig tartó minden élet védelme. Engem mindebből kifejezetten a magzati élet védelme foglalkoztat leginkább.

Vasárnap.hu: Mi motivált, hogy ilyen fiatalon életvédelemmel foglalkozz?

BL: Mindenkinek lehet valamiféle személyes érintettsége, az enyém talán az, hogy egy nem tervezett gyerek vagyok. Az édesanyámat sok bántalom érte miatta, de minden nehézsége ellenére mégis megtartott. Így képletesen és valóságban is a saját bőrömön megtapasztalhattam, milyen „azon az oldalon” lenni, milyen amikor csak egy döntésen múlik az életed. Emellett sajnálatosan többször is volt alkalmam végignézni mások útját az abortusz felé.

Vasárnap.hu: Előfordul, hogy a terhesség során derül ki, hogy a magzat nem egészséges vagy nagy valószínűséggel valamiféle fogyatékkal fog a világra jönni. Ilyenkor sokszor hallani azt a hozzáállást, hogy neki is jobb, ha nem születik meg. Erről mit gondolsz?

BL:

Ismerek olyat, akinek a gyermeke 7 évesen olyan balesetet szenvedett, amitől lebénult és megvakult. Akkor ő már nem számít embernek, nem alkalmas az életre?

Az a helyzet, hogy az abortuszok 97%-ában nem erről van szó. Az esetek mindössze 3%-a az, amikor a gyermek beteg, az anyuka élete veszélyeztetett vagy valamilyen erőszak útján történt a fogantatás. A vita mégis állandóan mindig erről a 3%-ról folyik! De mi van a maradék 97%-kal? Senkinek nem áll jogában más életéről dönteni.

Mindazonáltal ítélkezni sincs jogom. Azt a nőt, aki abortált vagy ezen gondolkodik nem marasztalhatjuk el, hiszen nem tudhatjuk, min ment keresztül. Az életvédelembe az édesanya védelme is beletartozik. A posztabortusz-szindróma pedig létező jelenség, amely komoly veszélyekkel jár. Gyakran jelentkezik depresszió vagy sokszor az öngyilkosság gondolatának formájában.

Vasárnap.hu: Jézus születésének ünnepe kapcsán pedig külön érdemes elgondolkodni ezen. Mi lett volna, ha például Mária a számos nehézség miatt úgy dönt, hogy inkább nem ad életet Jézusnak?

BL: Nyilván, amikor nemet mondanak egy gyermekre, már soha nem tudjuk, ki lehetett volna belőle. II. János Pál pápa, Cher, Celine Dion, Andrea Bocelli mind-mind olyanok, akiket a szüleik vagy környezetük abortáltatni szeretett volna, és az ő esetükben még csak nem is a Megváltóról, hanem csupán elismerésre méltó, híres emberről beszélünk. Mennyi-mennyi értékes embertársunk, honfitársunk lehetne még, akik csak azért nem születtek meg, mert az édesanyjuk nem akarta őket!

Vasárnap.hu: Említetted, hogy nem ítélkezhetünk azok felett, akik végül is az abortuszhoz folyamodnak. Hová tudnak fordulni majd azok a nők, akik esetleg nem képesek később feldolgozni a lelki terheket?

BL: A Ne félj, nem ítéllek el lelkigyakorlatait vagy a Ráhel szőlősketjét olyan nő vezeti, akinek magának szintén volt abortusza, illetve az Együtt az Életért Egyesületet kereshetik fel, amely a segítségnyújtáson túl örökbefogadással is foglalkozik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre