Vizsgálatot indítanak az ENSZ békefenntartó erői ellen

Az ENSZ békefenntartói nem voltak képesek megvédeni a Közép-afrikai Köztársaság civiljeit a közel 100 áldozatot számláló novemberi támadás során. Az Amnesty International jelentését december 14-én publikálták.

 

 

Több szemtanú is megerősítette az Amnesty-nek, hogy az ENSZ békefenntartó erői nem állították meg a – vélhetően a Séléka egyik leszakadt ágához, az UPC-hez (Unité pour la Paix en Centrafrique) tartozó, többségükben fuláni-muszlim – fegyveres embereket, mikor azok a közeli katedrálist és menekülttábort lerohanták Alindaoban, az ország dél-keleti részén.

Az ENSZ erők ezzel szemben visszavonultak a felfegyverzett járművükkel a központi bázisukra, több ezer embert védelem nélkül hagyva a táborokban.

Múlt év májusában, ugyanitt, Alindoban történt egy nagyon hasonló, szintén az UPC által rendezett vérfürdő. Az Amnesty jelentése szerint 130 embert mészároltak le akkor, bár néhány forrás több száz áldozatról is beszélt. A halottak mind keresztény falubeliek voltak, akik állítólag az UPC-vel ellentétes oldalon álló fegyveres csoportot támogattak.

Az Amnesty azonnali és pártatlan vizsgálatot kér, különösen is fokószálva az ENSZ MINUSCA (Multidimensional Integrated Stabilization Mission in the Central African Republic) erőinek, a támadások alatt betöltött elégtelen szerepére.

Fel kell mérje az ENSZ, hogy az alindaobeli mészárlást meg lehetett volna-e előzni, és – még fontosabb -, hogy mit tehet, hogy megelőzze a civilek elleni jövőbeni erőszakos támadásokat – közölte Joanne Mariner, az Amnesty International vezető válságkezelő tanácsadója.

Az Amnesty állításaira tett nyilatkozatában a MINUSCA elmondta, hogy a támadók létszámfölényben voltak, így nem tudták volna feltartóztatni őket.

A táboriakkal beszélve azonban kiderült, hogy a MINUSCA odatelepített erői mauritániai békefenntartókból áll, akiket a burundiai gyalogságtól vettek át májusban. A fegyveresek behatolása a tábor területére úgy történhetett, hogy egyszerűen nem járőröztek megfelelően a helyszínen. 

“Civileket ölnek meg”

Az Amnesty felszólításával egyetértésben szólalt fel Dieudonné Nzapalainga bíboros is.

“Maguk a MINUSCA-nál a nemzetközi közösség nevében jönnek segítséget, védelmet és biztonságot felajánlva”- mondta a bíboros egy rádióadásban a napokban. “Most azt látjuk, hogy bizonyos erők ahelyett, hogy megvédenék az embereket, a sorsukra hagyja őket. Civileket ölnek meg Alindaoban és másutt. Hogy máshogy lehetne megmagyarázni az égett emberi maradványokat, otthonokat és templomokat? Nemzetközi vizsgálatot kérek, hogy igazságot találjunk a mészárlásokkal kapcsolatban és igazságszolgáltatás történjen.”

Karim Meckassoua, az Országgyűlés elnöke így fogalmazott:

“Hogy magyarázzák meg azt, hogy 12 000 főt számláló ENSZ erők állomásoznak itt, és közben a civil populációt ugyanúgy mészárolják? Milyen a megbízással vannak itt? Nem tudnánk ezt jobban csinálni, többet tenni?”

Varga Gergő Zoltán 

 

Forrás és kép: World Watch Monitor, Youtube

Iratkozzon fel hírlevelünkre!