„Valóban nem értem, hogy érdemlek meg ilyen nagyszerű ovációt”
Lotz Károly 1833-ban látta meg a napvilágot a németországi Bad Homburg vor der Höhe-ben magyar anya és német apa gyermekeként. Apja korai halála után édesanyjával és hat testvérével hazajöttek Magyarországra, ahol nem csak festészetet, szobrászatot is tanult.
Egészen fiatalon, tizenkilenc évesen Bécsbe ment, ahol Karl Rahl festőművész tanítványa, később kollégája lett. Mester és tanítványa több főúri megrendelésnek eleget téve főként palotákban festett, Lotz Károly csak Rahl halála után tért vissza Magyarországra.
Már 1860 körül ismertté vált falképeivel, az áttörő sikert azonban a Vigadó lépcsőházának díszítésével aratott. Ezt követően számos nagy jelentőségű megbízást kapott, melyek főképp állami, illetve egyházi oldalról érkeztek.
Lehetőséget kapott többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Állami Operaház, valamint a Szent István-bazilika és az Országház falfestményeinek megalkotására. Ezek közül egyértelműen a legjelentősebb munkája az Operaház Olympus-freskója. Kiemelkedő alkotásai közé tartozik a Keleti pályaudvar érkezési oldalának csarnokában (mai nevén Lotz-terem) lévő freskói. Munkásságából adódóan jó kapcsolatot ápolt korának több neves építészével, például Ybl Miklóssal, akivel évtizedeken keresztül végeztek közös munkákat. 
Felesége Ónody Anna volt, akit előző férje, Jakobey Károly festő halála után vett el. Annának előző házasságából három gyermeke volt, akiket Lotz később a nevére vett. Számos portrét, valamint művészeti szempontból rendkívül lágy és finom aktokat is festett, melyhez legtöbbször nevelt lányai, Ilona és Kornélia álltak modellt.
Lotz Kornélia-portréi szinte egy teljes sorozattá álltak össze. Kornélia képes volt több személyiséget is “felvenni”, miközben modellt állt nevelőapjának: alkalmazkodóképességével tökéletesen alakította az istennői, vagy akár a komoly asszonyi szerepeket. Hogy milyen lehetett az igazi Kornélia, az a festő sokszínű ábrázolását elnézve nehezen állapítható meg. 
Elismertségét jelzi, hogy 1896-ban megkapta a Szent István-Rend kiskeresztjét a királytól. Olyan elszántsággal végezte a munkáját, hogy utolsó éveiben is igyekezett aktív maradni, 1903-ban már betegen készítette el a királyi várpalotában található Habsburg-terem nagy mennyezetét díszítő képét. Ekkor már úgy kellett felvinni az állványokra. Egy évvel később, 1904-ben hunyt el Lotz Károly. Ravatalán Dr. Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter beszédében úgy fogalmazott:
Csodálat, szeretet, hála hozott bennünket ravatalodhoz, elköltözött mester!
Fotó: MTI
