Kövér László: A nemzet is egy nagy család

Vasarnap.hu: Mióta létezik ez a rendezvény?

Nagyon régóta létezik, én már megörököltem a házigazda tisztségét. Épp nemrég tudtam meg én is egy idős hölgytől, hogy már az 1960-as évek végén is megrendezték az eseményt. Akkor persze nem karácsonynak, hanem fenyőfaünnepnek hívták és különböző iskolákból kisdobosokat, úttörőket hívtak meg rá.

Az ünnepség nagy múlttal rendelkezik, ahogyan a neve, úgy a tartalma is a helyére került. Mi az ország, illetve a Kárpát-medence minden részéről igyekszünk minél több gyermeket vendégül látni,  és egy  felejthetetlen élménnyel megajándékozni őket. Évek óta látva a gyermekek örömét úgy gondolom, érdemes továbbra is életben tartunk ezt a szép hagyományt.

Vasarnap.hu: Honnan érkeztek a gyerekek?


Hirdetés

Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről, Kárpátaljáról és Magyarország különböző megyéiből érkeztek. Nem személyesen választjuk ki a meghívottakat, hanem a jelentkezőkből helyben a nevelőpedagógusok választják ki azokat a gyermekeket, akik egy-egy térség delegációját alkotják. A pedagógusok segítségével elsősorban azoknak a hátrányos helyzetű gyermekeknek szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy eljöhessenek a fővárosba, bejárhassák a Parlament épületét, akik ezt különben nem tehetik meg.

Vasarnap.hu: Mit tapasztalt, hogyan élik meg a gyermekek ezt az ünnepi rendezvényt?

Egyelőre még sírva nem láttam innen elmenni egy gyereket sem – persze viccesen szólva ez azt is jelentheti, hogy örülnek, hogy elszabadulnak innen.  De félre a tréfával, nagyon sok és valóban színes programot szervezünk nekik, ha csak egy villanásnyira is van módjuk, látjuk a szemük csillogásából, hogy nagyon élvezik ezt az együtt töltött néhány órát. Már maga az épület is egy csoda számukra, de bízom benne, hogy ennél jóval többet kapnak ettől az ünnepségtől.

A köszöntőimben szoktam megfogalmazni azt, hogy itt az összetartozás érzését éljük meg. A karácsony a családok ünnepe, és a nemzet is egy nagy család. Szerintem fontos, hogy ezt kimondjuk egy ilyen eseményeken.

Vasarnap.hu: Mit jelent Magyarország és a kormány számára az advent, miért fontos az adventi időszak és a keresztény vallás?

Egyrészt fontos amiatt, mert mint említettem, ez a családok ünnepe. Ezenfelül a kereszténység második legnagyobb ünnepéről beszélünk, amely a szeretetről és összetartozásról szól.

S ez a kapocs a nemzet határain túl is összeköt bennünket, nemcsak azokon belül.

De a másik oldalról viszont ez mégiscsak a legszemélyesebb, legbensőségesebb ünnepeink egyike, amelynek akkor van igazán értéke, ha magunkba tudunk egy kicsit szállni, ha rövid időre is, de kikapcsoljuk a külvilágot, és a szeretetünkön keresztül  azokkal osztjuk meg magunkat, akik közel állnak hozzánk. Én azt kívánom mindenkinek, hogy legyen ebben része az elkövetkező időszakban.  

Vasarnap.hu: Miként éli meg Házelnök Úr az adventet, az ünnepi időszakot?

Házelnökként az elmúlt 8-9 esztendőben nagyon rövid volt az adventi várakozás ideje, mert nagyon sok időt igényelnek még ilyenkor is a teendők. A parlamenti üléseknek már vége, de – amint az sajnos a szomorú felhangok mellett látszik is – a politikai szezon még nem ért véget. Ezen túl is vannak még olyan kötelezettségeim, amelyek elszólítanak otthonról, elveszik az időmet. De hát ebben, azt hiszem, a közéleti szereplők élete nem különbözik az egyszerű munkavállalók életétől.

Komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az ember legalább a gondolatai egy részével próbáljon a karácsony közeledtére koncentrálni. Ekkor kell megszabadulni lélekben attól, ami rossz, és számot kell vetni az elmúlt egy esztendővel. Nem könnyű ez a mai rohanó világban, de ha sikerül, akkor annál szebb lesz a karácsony.

Az eseményről készült beszámolónk itt olvasható

'Fel a tetejéhez' gomb