Ünnepel a hűség városa

Koszorúzással és főhajtással emlékeztek ma Sopronban az 1921-es népszavazásra. 97 éve ezen a napon döntöttek úgy az itt élők, hogy Magyarországhoz szeretnének tartozni. Azon a jeles estén a városban harangok adták hírül a győzelmet.

Ki ne hallott volna arról, hogy Sopron a hűség városa?

A jelző egybeforrt a Győr-Moson-Sopron megyei település nevével. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés Sopront és környékét eredetileg Ausztriának ítélte. Másfél évvel később azonban, 1921. december 14-én népszavazást tartottak, amelyen a város és a környéken élő lakosság dönthetett arról, hogy a 257 km² Magyarországhoz vagy nyugati szomszédainkhoz tartozzon-e.

A szavazók 65,1 százaléka döntött Magyarország mellett, 15 334 szavazattal 8227 ellen. Akkor még nem x-et kellett behúzni a szavazólapokon, ahogyan ma. Sokkal kifejezőbb eljárást alkalmaztak: a szavazás előtt mindenki két lapot kapott, az egyiken „Magyarország”, a másikon „Österreich” felirat állt. Azt az országnevet helyezték a borítékba, amelyhez tartozni szerettek volna. A másikat – talán kicsit jelképesen is – a szavazópolgárok összetéphették.

A Kolostor utca Sopronban

Szívet rengető élmény lehetett a hazafi magyaroknak az a pillanat, amikor megkondultak a harangok az Eszterházy Palota mellett álló Evangélikus templom tornyában, hírül adva az üzenetet: Sopron marad a magyaroké! Később az összes városi templom harangja is megkondult. Azt is mesélik, hogy amikor az osztrák kancellár Sopronba telefonált, hogy érdeklődjön az eredmény felől, a hívást fogadó dolgozó válasz helyett egyszerűen kitartotta a telefonkagylót az ablakon.

Sokan tudják tehát, hogy Sopron a hűség városa, azt azonban valószínűleg kevesebben, hogy a szavazók döntő többsége soproni németekből állt, akik anyanyelvük ellenére nemet mondtak Ausztriára. Külön érdekesség még, hogy egyes megemlékezések szerint olyan sokan vettek részt a sorsdöntő szavazáson, hogy a Széchenyi téren lévő szavazóhelyiségbe vezető lépcső összeomlott a rajta várakozó emberek súlya alatt.

2001. december 14-e óta egy kormánydöntés értelmében ez a nap a hűség napja. A városban ma megemlékeztek a neves eseményről. Dr. Fodor Tamás polgármester koszorút helyezett el Sopronyi-Thurner Mihály néhai városvezető nyughelyénél önkormányzati képviselők és helyi intézményvezetők kíséretében. Sopronyi-Thurner Mihály elsőként adta le voksát 97 évvel ezelőtt. A megemlékezésen megjelentek az egykori népszavazáson részt vett városok jelenlegi vezetői is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre