Három embert megölt egy terrorista Strasbourgban, nagy erőkkel keresik

Többen meghaltak és tucatnyian megsebesültek kedd este Strasbourgban, amikor egy fegyveres tüzet nyitott egy karácsonyi vásár közelében.

Tizenkét ember sebesült meg, köztük hatan kritikus állapotban vannak – jelentette szerda hajnalban Christophe Castaner francia belügyminiszter. Közölte, hogy a történtek miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendeltek el, megerősítik a határvédelmet és a karácsonyi vásárok körüli biztonsági intézkedéseket is, hogy elejét vegyék hasonló támadásoknak.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint hárman vesztették életüket a támadásban, bangkoki hivatalos közlés szerint a halálos áldozatok között van egy thaiföldi állampolgár. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium értesülései szerint a keddi strasbourgi lövöldözésnek nincs magyar érintettje – közölte Szijjártó Péter tárcavezető szerdán Budapesten. Kiemelte: az ügyeleti telefonszámra hívás nem érkezett, a párizsi nagykövetségtől magyar állampolgár nem kért segítséget. 

“Magyarország biztonságát a kormány minden eszközzel megvédi, de az uniós intézményeknek is meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket, hogy Európa, az európai emberek visszakapják a biztonságukat. Jó lenne, ha egyszer egy olyan adventi időszakot élhetnénk meg, amikor nem kell Európában karácsonyi vásárokat bezárni különféle támadások miatt” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Castaner tájékoztatása szerint az elkövető két alkalommal is tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel kedd este. Egyszer 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Hangsúlyozta: az elkövető továbbra is szökésben van, de a biztonsági erők 350 tagja kutat utána. A CNN egyelőre meg nem erősített információi szerint a támadó megsebesült, majd taxival menekült, amikor a helyszínre érkeztek a terrorelhárítók.

A videofelvételről készült képen francia rendőr intézkedik egy strasbourgi karácsonyi vásár közelében, ahol lövöldözés történt 2018. december 11-én. MTI/AP/APTN

Az elkövető ismert a rendőrség előtt terrorizmushoz nem köthető bűncselekmények miatt, Franciaországban és Németországban is elítélték korábban a gyanúsítottat, aki börtönben is volt.

A miniszter bejelentette, hogy a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket ezzel felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest. Hozzátette: a városi iskolák nyitva lesznek szerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják aznap. Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők – saját felelősségükre – elhagyhatták az épületet. 

A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, akinek neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán. A párizsi főügyész, aki a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben illetékes, hangsúlyozta, hogy a tettes indítéka egyelőre még nem ismert. A francia vádhatóság terrorcselekmény miatt indított vizsgálatot.

Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam hívei ünnepeltek a történtek miatt.

Francia sajtóértesülések szerint a lövöldözés elkövetőjét kedd reggel őrizetbe akarták venni. A France Info műsorszolgáltató a rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy a rendvédelmi szervek nem találták otthonában a 29 éves, gyilkossági kísérlettel vádolt gyanúsítottat. Két, névtelenséget kérő rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a férfi lakását egy rablással összefüggésben kutatták át a hatóságok.

A támadásról már videófelvétel is napvilágot látott, ITT tekintheti meg. Kizárólag erősebb idegzetűeknek ajánljuk, a képsorok felkavaróak.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre