Lengyelországgal sorsközösségben élünk

Lengyelország sorsának alakulása nemcsak lengyel, hanem magyar és ezáltal közép-európai ügy is - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a lengyel állam függetlensége visszaszerzésének centenáriuma alkalmából rendezett ünnepségen a Parlamentben.

Erős, szuverén és független lengyel állam nélkül nem létezik egyensúlyteremtésre képes Közép-Európa. Ilyen Közép-Európa nélkül pedig Európa ismét és végleg elveszítheti egyensúlyát, és ezáltal Európa valamennyi országa és nemzete kiszolgáltatottá válhat a kontinensen kívüli érdekeknek – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Keresztény államaink egy évezrede történt megalapítása óta a történelem megtanított bennünket arra, hogy nemzeteink emelkedésére, fejlődésére és gyarapodására csak akkor van esély, ha létezik a nemzetét szolgálni képes független, szuverén és cselekvőképes állam,

amelynek hiányában a nemzeteink mindig csak idegen érdekeket és értékeket képviselő hatalmak nyomása alatt sínylődnek és hanyatlanak, keresve az alkalmat, hogy visszaállítsák nemzeti szabadságukat, megteremtsék annak lehetőségét, hogy életüket a saját érdekeik és értékeik szerint éljék – mondta a házelnök.

Kövér László felidézte: a lengyelek számos nemzedéke soha nem mondott le az önálló államiság álmáról, és a felosztások ideje során több nemzeti felkelésben fegyvert ragadva tett próbát a szabadság visszaszerzésére. A szabadságért folytatott küzdelemben a magyarok és lengyelek mindig számíthattak egymásra.

Közép-Európa a 20. században ismét egy olyan politikai ütközőtérséggé vált, amelyet Nyugatról nézve Keletnek, Keletről nézve pedig Nyugatnak tekintettek, de mindkét égtáj nagyhatalmai a maguk céljaira akartak felhasználni. A bolsevizmus, fasizmus, nácizmus, posztkommunizmus és neoliberalizmus száz esztendeje után

a mostani politikai nemzedék előtt tornyosul a kérdés: a 21. században is ütközőzóna marad-e Közép-Európa, vagy egyensúlyteremtő erőként összekötő kapocs lehet Nyugat és Kelet, az euroatlanti és az eurázsiai világ között

– jelentette ki a politikus.

Demokratikus rend és nemzeti szabadság fogja uralni gyermekeink és unokáink Közép-Európáját, vagy antidemokratikus és nemzetellenes, sem Istent, sem embert nem ismerő globalista erőcsoportok? – tette fel a kérdést az Országgyűlés elnöke.

Mint fogalmazott: a történelemben nincs végső győzelem és nincs végső vereség, ami elvész, az visszaszerezhető, ami megvan, az elveszíthető. Amit egy nemzedék kivív, azt a másiknak meg kell tartania.

Soha többet nem engedhetjük meg, hogy országainkat birodalmak megszálló csapatai vagy arctalan érdekcsoportok hálózatai foglalják el, és soha többet nem adódhat olyan helyzet, hogy Közép-Európa nemzetei ne dönthessenek saját sorsukról

– jelentette ki. Hozzátéve: ehhez viszont „közösen kell fellépnünk a nemzetközi élet színterein, hogy megvédelmezzük azt, ami a miénk. Megvédelmezzük érdekeinket, megvédelmezzük keresztény kultúránkat és folyamatos támadás alatt lévő önazonosságunkat” – hangsúlyozta a politikus.

Kövér László, az Országgyûlés elnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke

Marek Kuchcinski, a szejm elnöke felidézte az ezeréves lengyel-magyar barátságot és kiemelte: Magyarország jelentős szerepet játszott a II. lengyel köztársaság megszületésében.

A két ország közötti barátságot olyan személyek szimbolizálják, mint Szent Kinga, Szent Hedvig, Rákóczi Ferenc vagy Bem József – sorolta. Megemlékezett arról, hogy a II. világháború alatt a magyar állam mellett az egyes állampolgárok is segítséget nyújtottak, lengyel menekültek tízezreit fogadták be.

Lengyelország nem felejti el, hogy a II. világháború legvéresebb csatájában, a varsói felkelés napjaiban, 1944-ben a magyar katonák megtagadták a támadásban való részvételt – mondta Marek Kuchcinski.

Mint fogalmazott: magyar testvéreik velük voltak a 21. század nehéz pillanataiban, a szmolenszki katasztrófánál, és Lech Kaczynski lengyel államfő halálakor.

(MTI) Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre