Tizenkét apácát raboltak el Jemenben

Betegeket ápoló apácákat raboltak el húszi fegyveresek Jemenben. A betegeket ismeretlen helyre szállították, a kórházat katonai bázisra alakították át.

 

 

A Szaúd-Arábiába menekült Mansour Al-Hadi ellen fellázadt jemeni szervezet fegyveresei betörtek a Dar Al-Salam kórházba, ahonnan elrabolták a betegeket ápoló apácákat.

 A húszi fegyveresek az Al-Hadodeidában lévő Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben fekvő negyvenkét beteget ismeretlen helyre szállították, a kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit letartóztatták.

A helyi források arról számoltak be, hogy a húszik légvédelmi rakétákat telepítettek a kórház tetejére. Az épületet fegyverraktárként és katonai bázisként használják.

Az nyolc éve Jemenben szolgáló apácákat, állítólag a fővárosba Sanaaba vitték, ahol átadják őket a nemzetközi szervezeteknek, akiknek a közreműködésével hazatéhetnek.

Nem ez az első eset, amikor a húszik kórházat foglalnak el. Legutóbb május 22.-én egy másik al-hodeidai szintén apácák által működtetett kórházat foglaltak el és alakították át katonai központtá.

S4C.news – Kassab Adonis

https://s4c.news/2018/10/02/a-jemeni-krizis-messze-a-legsulyosabb-a-vilagon/

Iratkozzon fel hírlevelünkre