A “nagyobb kihívással küzdő” emberekre gondolunk ma

A fogyatékkal élők világnapján azokra a testileg vagy szellemileg sérült emberekre gondolunk, akikre az év nagyobb részében talán gondot se fordítanánk. Az előítéletmentesség és az elfogadás mindenképpen növelhető lenne ezen a területen. Sok közintézménybe még ma sem lehet a mozgáskorlátozottaknak bejutni az akadálymentesítés hiányában. A fogyatékkal élők nagyobb kihívásokkal küzdenek, mint egészséges sorstársaik. Nem kell csodálkoznunk, hogy külföldön éppen ezért már másképp hívják őket: "a nagyobb kihívással küzdő emberek".

A fogyatékkal élőket gondozó speciális intézetekbe ma nagyon nehéz bekerülni. Akár 5-10 évet is várni kell, hogy egy arra rászorulót felvegyenek némelyik intézménybe. A 40-50 fős várakozási lista végére beállni pedig ilyen helyzetben nem mindig célszerű, hiszen az idősebb rászorultak már a felvétel napját sem érik meg.

Az intézetben élő emberek minden emberi szóért és figyelmes törődésért hálásak – nem csak a nagyobb ünnepek előtt. Még a pszichiátriai betegséggel érintettek is kimutatják szeretetüket a maguk módján. Az ápolók egyre csökkenő létszáma nem könnyíti meg az ő helyzetüket sem, hogy sajátos helyzetük ellenére emberi életet élhessenek.

Az emberi élethez hozzátartozik minden olyan terület, amely egészséges állapotában is megilletné a beteg embert. Sok intézetben a nők a fogamzásgátló tablettát a reggeli tea mellé kapják. Senkinek sem lenne jó, ha a pszichésen sérült emberek – akik a családi életre teljesen alkalmatlanok – hoznák világra utódaikat.

E kérdésben vannak, akik úgy vélekednek, miért ne élhetné ki szexuális vágyait a szellemileg sérült embertársunk is. Miért fosztanánk meg ettől a “jogától”? 

Mások helytelenítik a keszekuszán megélt nemi találkozások lehetőségét, és inkább plusz anyagi ráfordítással a koedukált intézményeket nemek szerint szeparálnák, csak bizonyos időre engedve meg az odafigyeléssel kísért közös programokat. Ez a megoldás valóban több ápoló jelenlétét igényelné, de felemelné az ösztönösség szintjére süllyedni látszó, emberhez méltó ellátást.

Megfelelő anyagi ráfordítással az ápolók mindennapi áldozatos munkája is méltóképpen honorálható lenne. Aki akár csak egy alkalommal beleláthatott az ilyen intézetekben dolgozók munkájába, bizonyosan elismeréssel nyilatkozik a gondozottakért hozott áldozatvállalásukról.

A nagyobb kihívással küzdő emberek világnapján ne felejtsük el, hogy a testileg-szellemileg sérült emberek a társadalmunk egyenrangú tagjai, hozzánk hasonlóan.

Segítsük őket kihívásaik megkönnyítésében! Ki tudja, ránk milyen sors vár egyszer…

“Amikor ellátogatok Ipolytölgyesre a speciális otthonban élő fogyatékosokhoz, eszembe sem jut, hogy párkapcsolatot feltételezzek a 23-30 éves korú, intézetben lakó, sérült emberek esetében – akik közül sokakat gyerekkoruktól ismerek már. De ugyanakkor hatalmas az a kedvesség és szeretet, amellyel fogadják a hozzájuk érkezett embert. Az ő adottságaikkal ők is próbálnak másoknak valamit adni. Ők sincsenek kizárva az önzetlen szeretet lehetőségéből” – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Beer Miklós váci püspök.