Ferenc pápa: elsőbbséget kell adni az időnek a térrel szemben

Az egyházi javak az egyházi közösségben végzett karitatív tevékenységre szolgálnak. A római Szent Lőrinc vértanú példáját említve – aki eladta a javakat, hogy táplálni tudja a szegényeket – a pápa rámutatott: bár az egyház feladata a javainak a védelmezése és megőrzése, azoknak nincs abszolút értékük.

„Isten már nem lakik itt? Istentiszteleti helyek küldetésváltása és az egyházi javak átfogó kezelése” címmel kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak a Pápai Gergely Egyetemen november 29-én és 30-án. Ferenc pápa üzenetet küldött a résztvevőknek.

Az anyagi javak szükség esetén az ember magasabb rendű javát kell, hogy szolgálják, különösen is a szegények szolgálatában. Sok templomra néhány évvel ezelőttig szükség volt, de ma már nincs a hívek, a papok hiánya miatt vagy azért, mert a városokban vagy vidéken a lakosság másképpen oszlik meg – mutatott rá a Szentatya.

Ezt az egyház ne aggodalommal fogadja, hanem az idők jeleként, amelyen el kell gondolkodni és amelyhez alkalmazkodni kell – buzdított a katolikus egyházfő.

Elsőbbséget kell adni az időnek a térrel szemben, ami annyit jelent, hogy inkább a folyamatok elindításával, mint a terek birtoklásával foglalkozzunk

– idézte a pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdítását (n.223).

(Forrás: Vatican News)

Iratkozzon fel hírlevelünkre