Információkat gyűjtött Soros Györgyről a Facebook

Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat gyűjtöttek Soros Györgyről.

Az újság szerint a közösségi oldal második számú vezetője, Sheryl Sandberg azzal bízta meg munkatársait, hogy gyűjtsenek információkat arról, vajon az Egyesült Államokban élő milliárdosnak fűződtek-e anyagi érdekei a Facebook elleni erőteljes támadásaihoz, a cég hírnevének vélt befeketítéséhez. A lap értesülését az amerikai közszolgálati rádió (NPR) erősítette meg, akik a kaliforniai vállalat szóvivőjére hivatkoznak.

Sandberg, aki a Facebook operatív igazgatója, még januárban e-mailben kérte egyik vezető munkatársát a vizsgálódásra, majd ezt a kérést több más munkatársnak is továbbították. Az elektronikus levelet Sandberg azután fogalmazta meg, hogy Soros a davosi világgazdasági fórumon a társadalomra veszélyesnek nevezte a Facebookot és a Google-t, és egyúttal működésük szabályozását sürgette.

A Facebook később megbízta a Definers Public Affairs nevű céget is, amely a The New York Times szerint információkat gyűjtött és juttatott el a sajtónak a Soros által anyagilag támogatott és a Facebookot bíráló különböző szervezetekről. Amikor egyébként ezt a lap novemberben megírta, a Facebook azonnal megszakította a kapcsolatot a Definersszel.

A közösségi média vezetése a The New York Times cikkére válaszul közleményben tudatta, hogy a vállalat már Sandberg e-mailjének elküldése előtt is vizsgálódott Soros ügyében.

Soros kiváló beruházó és mi megvizsgáltuk beruházásait és Facebookot érintő kereskedelmi ügyleteit

– fogalmazott közleményében a Facebook.

Soros tőzsdei akcióira vonatkozó kutatásaik már akkor folyamatban voltak, amikor Sheryl Sandberg e-mailt küldött. Elliot Schrage, a közösségi média kommunikációs vezetője, vállalva a felelősséget a Definers Public Affairsnek adott megbízásért, bejelentette, hogy távozik a Facebooktól.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre