Lemondott Szávay István
Szávay azt írja, már Gyöngyösi Márton frakcióvezetőt is értesítette döntéséről, aki elfogadta azt.
„Egy engem ért méltatlan és megalázó helyzetre méltatlan és megalázó viccelődéssel reagáltam. Nem ütöttem meg, nem bántottam senkit, de szavaimmal megbánthattam sokakat, és ezért vállalnom kell a felelősséget. Tisztában vagyok azzal, hogy közszereplőként minden elhangzott mondatomnak súlya van” – írta.
Hozzátette: „ez egy következmények nélküli ország, de én nem akarok következmények nélküli ember lenni. A Jobbik pedig nem lehet következmények nélküli párt” – indokolta döntését.
Szávay István hangsúlyozta: az Országgyűlésben továbbra is egy olyan Magyarországért fog dolgozni, ahol mindenki, aki a nemzet bizalmából bármilyen tisztséget betölthet, szavaiért és tetteiért vállalja a felelősséget.
A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Október közepén már foglalkoztunk a Jobbikos politikussal, akkor azt tartottuk furcsának, hogy nemzeti radikálisként nincs ellenére az LMP-vel való együttműködésnek. Most még inkább felvetődik a kérdés: ki mit gondol vajon valójában a Jobbikban?
(MTI)