Rétvári Bence: az állam nagyobb szerepet vállalt az iskolák, kórházak fenntartásában

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a tihanyi Tranzit fesztiválon hangsúlyozta, hogy az állam az elmúlt években nagyobb szerepet vállalt az iskolák és a kórházak fenntartásában annak érdekében, hogy kiegyenlítse az egyenlőtlenségeket. Lukács László György, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője szerint viszont nem a központosítás a megoldás.

Rétvári Bence a vitában azt mondta, a nagyobb szerepvállalás hatását mutatja a Pisa-jelentések eredménye, de az is, hogy csökkent a családi háttér befolyása a fiatalok előmenetelében. Hozzátette: ezt a többi között olyan eszközökkel érték el, mint például a tankönyvek ingyenes biztosítása.

Lukács László György szerint ezzel szemben a politikának távolságot kellene tartania például az oktatástól vagy az egészségügytől. Könnyebben tudna a mindenkori kormányzat megbirkózni a problémás szektorokkal, ha azokban egy konszenzust alakítana ki a szakma – közölte az ellenzéki politikus. Kijelentette: nem a központosítás a megoldás, hanem a jó segítségnyújtás. Szerinte az önkormányzatok több döntési jogot érdemelnének.

Az egyetemekről szólva Rétvári Bence kiemelte, hogy az Európai Unió kettős mércét alkalmaz, mert a fő támogatások az eddig is jól teljesítő nyugat-európai egyetemekre mennek.

Úgy fogalmazott: az uniós döntéshozóknak maguk felé hajlik a kezük. A legtöbb uniós intézmény is Nyugat-Európában van, a közösség keleti felében lévő országok véleményét nem hallgatják meg – tette hozzá az államtitkár.

Lukács László György ezzel kapcsolatban bírálta a kormány „harcos” kiállását. Vitatta, hogy jó út-e az, ha „mindent felrúgunk és egyezkedés helyett ultimátumokkal dolgozunk”. A Jobbik frakcióvezetője középutas gondolkodást szorgalmazott.

Rétvári Bence erre válaszul a szuverenista politika fontosságát hangsúlyozta, kifogásolva, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton „mindent megszavaz” az Európai Parlamentben.

A felek között vita alakult ki abban is, melyikük és milyen formában támogatja a bevándorlást. Rétvári Bence szerint a Jobbik az EP-ben megszavazza az ezzel kapcsolatos döntéseket, míg Lukács László György azt hangoztatta: a kormány enged be az országba „migránsmunkásokat”.

Nem értettek egyet abban sem, hogy miért nem nyújt forrást az unió a magyar diákok Erasmus-ösztöndíjához. A Jobbik politikusa szerint azért, mert a magyar kormány nem teljesítette az elvárt feltételeket, a jogállamisági kritériumokat, míg a Belügyminisztérium államtitkára kijelentette: az uniónak a magyar kormány politikájával van problémája, és azt bújtatja „jogállamisági köntösbe”.

Az egészségügy problémáiról szólva az ellenzéki politikus azt mondta: a kormány az elmúlt tizenhárom évben nem hajtott végre teljes reformot, ami az egész szektort kihúzta volna a pácból.

Rétvári Bence erre válaszul sorolta a kormány által tett lépéseket, megemlítve az orvosbérek növelését, a hálapénz kivezetését, kórházfelújításokat. Kijelentette: a baloldal programjában ezzel szemben fizetős egészségügy szerepelt, és kórházakat záratnának be. Lukács László György kijelentette: a Jobbik nem akar fizetős egészségügyet.

(MTI)

Címlapkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Gerhardt Máté moderátor és Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője (b-j) Az Erő legyen veled! – Vita az emberierőforrás-politikáról című pódiumbeszélgetésen a Tranzit fesztiválon Tihanyban 2023. augusztus 26-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

'Fel a tetejéhez' gomb