Recesszió és fontgyengülés követheti a Brexitet

A brit jegybank által bemutatott, több forgatókönyvet vizsgáló tanulmány szerint a teljesen szabályozatlan kilépésre kidolgozott legrosszabb modellek arra utalnak, hogy a legrosszabb forgatókönyv-változat esetén a brit GDP 8 százalékkal zuhanna a 2019 első negyedévére várható szinthez képest.

Ez sokkal súlyosabb recesszió lenne, mint amelyet a brit gazdaság a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság alatt átélt.

A Bank of England tanulmányának számításai egy olyan forgatókönyvet modelleztek, amelyben 2019 második negyedévétől – vagyis a Brexit jövő márciusra várható időpontja után – hirtelen vámok jelennek meg Nagy-Britannia és az EU kereskedelmében. Ezen felül a londoni City pénzügyi szektora elveszíti euróövezeti szolgáltatásnyújtási jogosítványait, Nagy-Britannia elveszíti az Európai Unió által külső országokkal kötött kereskedelmi megállapodásokat is, amelyeknek EU-tagsága révén jelenleg részese, és a következő öt évben nem tud új kereskedelmi megállapodást kötni az EU-val.

A brit jegybank modellszámításai szerint ebben a helyzetben – a súlyos recesszióval párhuzamosan – a font 25 százalékkal gyengülne. A brit külkereskedelem értéke 15 százalékkal, a brit gazdaságba érkező közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke 20 százalékkal esne vissza a következő öt évben.


Hirdetés

A munkanélküliségi ráta a jelenlegi 4,1 százalékról 7,5 százalékra emelkedne, a tizenkét havi infláció a gyenge font miatt 6,5 százalékra – a Bank of England 2 százalékos célszintjének több mint a háromszorosára – gyorsulna, a lakóingatlanok ára átlagosan 30 százalékkal, a kereskedelmi hasznosítású ingatlanoké pedig 48 százalékkal zuhanna.

A tanulmány szerint ebben a helyzetben, a súlyosan recessziós környezet ellenére a Bank of England kénytelen lenne 5,5 százalékra emelni alapkamatát a jelenlegi 0,75 százalékról, az elszabaduló infláció megfékezése végett.

Mark Carney, a Bank of England kormányzója hangsúlyozta, hogy ezek nem előrejelzések, hanem forgatókönyvek, amelyek azt illusztrálják, hogy mi történhet, nem azt, hogy a legnagyobb valószínűséggel mi fog történni.

Néhány órán belül mindazonáltal ez a második olyan tanulmány, amely a Brexit potenciálisan súlyos növekedési következményeire hívja fel a figyelmet.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb