Márton Áron tekintete

A szinte teljes püspökségét rabságban töltő, a székelyek máig hatóan egyik legnagyobb köztiszteletben álló személyisége, a karizmatikus Márton Áron éltében minden szavából, tetteiből belső erő, sziklaszilárd hitbeli meggyőződés áradt. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye 42 éven át hivatalban levő püspöke, már tisztségéből adódóan is megkerülhetetlen alakja volt a XX. századi Erdély történelmének. Így komoly jelentősége van minden róla szóló dokumentumnak, többek között az e helyütt közölt – Új Magyar Szó online-on – ritka fényképfelvételeknek is. 

Márton Áron 122 éve, 1896-ban született Csíkszentdomokoson, 1939 és 1980 között Erdély római katolikus püspökeként a múlt századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakjaként életművének központi eleme volt, hogy következetesen kiállt minden diktatúra ellen.

Amikor az 1940-ben Erdély egy részét visszajuttató második bécsi döntés kettészakította egyházmegyéjét, ő a továbbra is Romániához tartozó Gyulafehérvárott maradt, hogy ott rekedt hívei ne maradjanak pásztor nélkül. 1944 májusában felemelte szavát a magyarországi zsidóság akkor kezdődött deportálása ellen.

Románia kommunista hatalomátvétele után az állami szervek részéről nyílt támadások érték, állandó megfigyelés alá helyezték. Az 1949-es csíksomlyói búcsúra ünnepélyesen, lóháton vonult be, beszédét százezrek hallgatták. Ezek után letartóztatták, elterjedt a halálhíre, hollétéről még a Vatikánban sem tudtak. Mindezek ismeretében a pápa – pappá szentelésének 25. évfordulóján – címzetes érsekké nevezte ki.

Márton Áron két éven át raboskodott, majd 1951-ben a bukaresti hadbíróság koncepciós perében, hazaárulás vádjával tíz év szigorított fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélték.

Külföldi nyomásra 1955-ben szabadlábra helyezték, és ismét átvehette egyházmegyéje vezetését. Innentől fogva bérmaútjai valóságos diadalmenetté változtak, körleveleiben, prédikációiban programot hirdetett. A hatóságok ezt nem nézték jó szemmel, és 1957-ben házi őrizetbe helyezték, a püspöki palotából csak a székesegyházba mehetett, de látogatókat fogadhatott, papokat is szentelhetett.

„Palotafogsága” alól csak 1967-ben mentették fel, de működése alatt a román állami egyházügyi vezetéssel soha semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, nehogy a tárgyalásokkal azt a benyomást keltse a világ előtt, mintha az országában vallásszabadság volna.

Temetésén a következőképpen méltatták: „Üstökösként járt elöl, hogy az Isten és hit megbecsülése által érzékennyé tegye a népeket az igazságra, az élet értékének felfogására és megbecsülésére.”

E képek által a hit eme óriásának tekintetébe nézhetünk bele egy kicsit újra.

Új Magyar Szó