Kiderült: Ferenc pápa is panamázik

2019. január 22-27-e között rendezik meg Panamában a 34. ifjúsági világtalálkozót, amelyen részt vesz Ferenc pápa is. A Szentatya január 23-28-a között tesz apostoli látogatást a közép-amerikai országban. Kiemelkedő eseménye lesz a találkozónak január 25-én a Via Crucis, másnap az imavirrasztás, majd 27-én a záró szentmise, amelyet a pápa mutat be.

Az egész világ fiatal katolikusainak figyelme idén januárban Krakkó után most Panamára összpontosít. A Szentatya videóüzenetben fordult a világtalálkozóra készülő fiatalokhoz, melyben arra szólít, hogy kövessék Mária példáját, nyissák meg szívüket Isten előtt, hogy meghallják, milyen küldetést szán nekik.

A Szentatya a világ összes fiataljához szól – hívőkhöz és nem hívőkhöz egyaránt. Arra bátorítja őket, hogy fedezzék föl az ifjúkor értékeit. Elismeri szolgálatkészségüket, és azt kéri, hogy ezt a magatartás ültessék gyakorlatba a keresztény tanítás szerint. A felebarát szolgálatába állni nem csupán azt jelenti, hogy cselekvésre készen állunk, hanem párbeszédbe kell lépni Istennel, meghallgatni őt, ahogy Mária tette.

Az Istennel való kapcsolatból a szív csöndjében fölfedezzük identitásunkat és azt a hivatást, amelyre az Úr hív minket

– buzdította a fiatalokat videóüzenetében a pápa.

A Szentatya látogatásának hivatalos programját is közzétette a Vatikán. Ferenc pápa a korábbi találkozókhoz hasonlóan, a megnyitást követő napon bűnbánati liturgián és keresztúti imádságon vesz részt a fiatalokkal. A világtalálkozó két kiemelkedő pillanata Panamában is várhatóan az imavirrasztás és a záró szentmise lesz.

Magyarországról egyházmegyénkként egy-két fő utazik majd ki a világméretű eseményre. A mintegy 30 fős delegáción túl pedig nyolc fő vállalta, hogy a nem csekély összegű részvételi díj megfizetésével vesz részt a találkozón.

Úgy tudjuk, hogy a kiutazást vállalni nem tudó magyar fiatalok számára a világtalálkozóval párhuzamosan és ahhoz kapcsolódva egy félnapos ifjúsági találkozót rendeznek majd Budapesten, feltehetően a Fradi Kézilabda Csarnokában (Elek Gyula Aréna), január 26-án, szombaton. (Amint többet tudunk a hazai eseményről, megírjuk.)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre