A keresztény értékek védelme Szkanderben győzött

Kasztrióta György (1405-1468), ismertebb nevén Szkander bég, Albánia történelmének legkiemelkedőbb személyisége, 1443-tól haláláig Albánia fejedelme, az albánok legnagyobb nemzeti hőse. Egyetlen szövetségese Hunyadi János volt. A pápa találkozott a nemzeti zarándoklat résztvevőivel a Szkander bég nemzeti évhez kapcsolódva.

Ferenc pápa megemlékezett Szkander bégről, aki 1443 és 1468 között feltartóztatta a Nyugat-Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalmat. Hazájában sikerült összefogást teremtenie. Az Athleta Christi címet is elnyerte, mivel bátran védelmezte a spirituális értékeket és a keresztény nevet.

A pápa az albán nemzeti zarándoklat résztvevőinek reményét fejezte ki, hogy a nemzeti hős ünneplése nem marad pusztán emlékezés, hanem ma is az intézmények és az állampolgárok megújult elkötelezettség-vállalására sarkall majd. Ennek gyümölcseként a fiatal nemzedékeknek nem kell majd az elvándorlást választaniuk.

Vallási identitástól függetlenül a nagy bég képes volt egyesíteni az albán népet. A Szentatya úgy véli, hogy ez méltó példa lehet számunkra az eltérő vallású személyek közötti békés együttélésre.

“Ha készek vagyunk a különbségeket a párbeszéd, a kölcsönös elismerés és megismerés lehetőségének tekinti, akkor ez elősegíti a hiteles lelki út fejlődését és értékes példává válik a tartós béke építésében, amely a személy méltóságának tiszteletben tartásán alapszik”

– zárta beszédét Ferenc pápa az albán nemzeti zarándoklat résztvevőihez.

(Forrás: Vatican News)

Iratkozzon fel hírlevelünkre