A genderlobbi már a sérült gyermekeket sem kíméli
Divat vagy külső nyomás? Tehetnénk fel a kérdést a brit sajtó legújabb híradásai nyomán, de akár azt is kérdezhetnénk: tényleg van szólásszabadság Európában? Tényleg annyira jó dolog ez a gender-ügy, ha szándékosan próbálnak tönkretenni emberi életeket? Szemlénk következik.
Egy iskolai tanár jelentette a brit sajtónak, hogy intézményében aggasztó látni a nemi diszfóriával (az orvosi szótár szerint: 1. hangulat, melyre a következők jellemzők: elégedetlenség, nyugtalanság, depresszió és szorongás, 2. kellemetlen vagy kényelmetlen érzés) kezelt autista gyermekek növekvő számát. A forrás attól tartva kérte teljes névtelenségét minden sajtóorgánumtól, mert munkahelyén transzfóbnak bélyegeznék és így elvesztené állását.
Meglátása szerint Anglia egyre több iskolájában megfigyelhető a tendencia, miszerint a genderlobbi különösen is felfigyel a hátrányos helyzetű gyermekekre, és kiváltképpen azokra, „akik az autizmus egyes tüneteit produkálják”.
A tanár szerint sokszor – a felületes vizsgálatoknak köszönhetően, vagy a „genderlobbi által életre hívott igazodási kényszerből” – tévesen állapítanak meg nemi diszfóriát az autista gyermekek körében. Ez az egyén, illetve környezete, hosszú távon pedig a társadalomra nézve is katasztrofális következményekkel járhat, mivel így nem csupán arról lesz szó, hogy a gyermek eredeti betegsége marad kezeletlenül, hanem „külső meggyőzés alapján elhitetik a gyermekekkel, hogy a hormonterápia és egyéb, az egészségükre káros beavatkozás segíthet majd rajtuk.”
A cikk külön kiemeli, hogy az idén megjelent BNO (a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló, egészségügyben használatos kódrendszer) 11. változatából törlésre került a transzszexualizmus és a transzvesztitizmus, mint mentális betegség.
A Daily Mail beszámolója alapján, a szigetországban „minden harmadik nemváltó klinikára irányított gyermek valóban produkált enyhe vagy akár középsúlyos tüneteket.”
Ez azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen 150 gyermekkel hitették el, hogy nemi diszfóriában szenvednek, hogy rossz testbe születtek; 150 gyermeket kezelnek – tévesen – hormonális fejlődést gátló gyógyszerekkel.
A nyilatkozó tanár később hozzátette, hogy „rettenetesen káros, hogy az amúgy befolyásolható kiskorúak egyes transznemű sztárokat próbálnak utánozni, csak mert éppen nem érzik jól magukat a bőrükben.”
A cikk felhívja a figyelmet a Svédországban is ijesztő méreteket öltő változásokra: az utóbbi években már 16-17 kiskorú nyújtotta be kérelmét nemváltásra.
Kérdés, hogy egy kritika megfogalmazása miért szül – minden valószínűség szerint jogosan – félelmet?
Miért tart valaki az állása, hitelessége, presztízse elvesztésétől, ha bizonyos irányzatokkal szemben szólal fel?
Miért kell bizonygatni állandóan, még az ennyire nyilvánvaló helyzetekben is, hogy ezek a dolgok nincsenek rendben?
A vaknak segítünk átkelni az úttesten, a kismamákat leültetjük a buszon, az időseknek segítünk a lépcsőn cipekedni, daganatos és árva gyermekekért létrejött alapítványoknak adakozunk. Mindezzel együtt némelyek képesek támogatni egy olyan irányzatot is, amely pusztán a saját terjeszkedése és megerősödése érdekében, minden orvosi szaktudást háttérbe szorítva félrediagnosztizál és tönkretesz gyerekeket.
Mindaz, aki „elfogadásról” és „szeretetről” beszél a gender kapcsán – úgy, hogy a fentebb írt esetek történhetnek a világban ennek zászlaja alatt -, vagy nem érti ezen fogalmak jelentését, vagy a saját döntéséből homokba dugja a fejét.
Varga Gergő Zoltán
Forrás: 888
