Fehér Boldizsár: „Akármi is lesz, én folytatom az írást”

Regényt írni nagy vállalkozás, és nem kezdtem volna el, ha nem érzem magam elég biztosnak, hogy nem lesz belőle első palacsinta – amiről köztudott, hogy mindig kidobják – mondta el a vasárnap.hu-nak Fehér Boldizsár, akinek első regénye lassan egy hónapja jelent meg a Magvető kiadásában. A Vak Majom egy humoros kalandregény, ami ugyanakkor égető kérdésekre keresi a válaszokat.

Egy párizsi luxusszállodában két Nobel-díjas tudós bejelenti, hogy a szálloda lakói a következő napokban egy kísérletben fognak részt venni. Egy huszonéves fiú, aki tegnap még Magyarország leggazdagabb embere volt, ma már nincstelenül fut a rendőrség elől. És éppen ebbe a különös emberkísérletbe fut bele. Izgalmas és elgondolkodtató regény, az élet küszöbén álló fiataloknak különösen ajánlom.


 

A fal mellett egy bakelit lemezjátszó, a sarokban egy könyvekkel borított íróasztal áll és a falakról színes festmények néznek le ránk. A fiatal íróval a nappalijában beszélgettünk.

Vasárnap.hu: Mi az első emléked az írással kapcsolatban?
Fehér Boldizsár: Emlékszem, ahogy hullámos vonalakat rajzolok a papírlapra, és azt képzelem, hogy tényleg írok. Édesanyámat próbáltam másolni, aki elég egyedien ír. Még ma is úgy gondolom, hogy a hullámos vonalak egész jól megközelítik az írásképét.

Vasárnap.hu: Író akartál lenni, vagy csak azzá váltál?
Fehér Boldizsár: Nem szeretem azt mondani, hogy író vagyok, inkább azt, hogy írok, és ha szerencsém van, fizetnek érte. Soha nem jutott eszembe, hogy másból próbáljak megélni, de akkor is csinálnám, ha más lenne a foglalkozásom, és csak az asztalfióknak írnék, mert szeretem csinálni.

Vasárnap.hu: Honnan jött az ötlet történethez?
Fehér Boldizsár: A boldogságkutatás adta az alapötletet, ami egy létező jelenség. Szakemberek valóban kutatják, hogy miben és hogyan mérhető az emberi boldogság, és ezt hogyan lehet felhasználni egy ország politikai döntéseihez. Ezek a szakemberek úgy gondolják, nem az egy főre jutó GDP-t kéne növelni, hanem az egy főre jutó GNH-t (Gross National Happiness), amit talán Nemzeti Összboldogságnak lehetne fordítani. Az én történetemben ezt az elgondolást Nobel-díjjal jutalmazzák. A valóságban sajnos nem. A könyvben a hosszú távú boldogság kulcsaként az állandó törekvést nevezem meg. Ez egy folyamatos elégedetlenségben jelentkezik, ami viszont arra indít minket, hogy küzdjünk a vágyainkért. Ezt legjobban talán Nietzsche fogalmazta meg, mondván, „az ember a vágyait szereti, nem pedig azt, amire vágyik”. De az ÖBB Railjet nevű gyorsvonat vállalat is egész jól elkapta a mottójával, ami így hangzik: „Der weg ist das ziel”. Ez azt jelenti, hogy az út a cél. Nem tudok róla, hogy Nietzsche valaha is utazott volna velük, szóval úgy tűnik, egymástól függetlenül juthattak erre a filozófiai konklúzióra.

Vasárnap.hu: A történet elbeszélője sokszor szabadkozik, hogy még soha nem írt könyvet, és fél, hogy pocsék lesz. Te is éreztél így, amikor az első regényedet írtad?
Fehér Boldizsár: Regényt írni nagy vállalkozás, és nem kezdtem volna el, ha nem érzem magam elég biztosnak, hogy nem lesz belőle első palacsinta. Az első palacsintáról köztudott, hogy mindig kidobják. Az elbeszélőnek viszont fogalma sincs róla, mit csinál, azért szabadkozik ennyit. Még Párizsban kezdtem el írni, ahol fél évet egyetemre jártam, aztán még egy darabig nem jöttem haza utána. Adtam magamnak egy év vakációt, hogy írhassak. A történet szinte végig egy hotelben játszódik, amely nagyjából ott van, ahol én is laktam, egy lift nélküli házban, a hetedik emeleten a Diadalív mellett. Régi cselédszoba volt, de én a történetben csak azért is luxusszállodát csináltam belőle. A kilátás is megegyezik a könyvben leírttal a hotelszoba ablakából. Semmilyen épület nem zavarta meg az elém terülő Párizs látványát.

Fehér Boldizsár. Fotó: vasárnap.hu/Kürtös Kata

Vasárnap.hu: Honnan jött a „Vak majom” cím?
Fehér Boldizsár: A három bölcs majom szobrából jött, ahol az egyik majom befogja a szemét, a másik a fülét és a harmadik a száját. A címben csak a vak majom szerepel, úgy gondoltam, a látás a legjelképesebb érzékszerv, amivel befogadjuk a világot.

Aki elfordítja a tekintetét, az nem akar tudomást venni a dologról. A történet tanulsága szerint oktalan, és túlságosan kényelmes álláspont nem tudomást venni a világról, aminek előbb-utóbb meg is lesz az ára.

Nem a történet találta meg a szobrokat, inkább a szobrok találták meg a történetet.

Vasárnap.hu: Mennyire jelensz meg te magad a veled egyidős főszereplőben?
Fehér Boldizsár: Ez nem egy háromdimenziós karakter. Nincs neve, kinézete, nagyon jelleme sincs, kissé lóg ebben a légüres térben. Ő egy demonstrátor, akit szabadon lehet mozgatni a sakktáblán, fel lehet tetetni vele a releváns egzisztenciális kérdéseket. Ez egy akárki, akit csak a problémáin keresztül ismerünk meg. Ezek a problémák, amik foglalkoztatják, engem is foglalkoztatnak, de a döntési helyzetekben, amelyekbe kerül, én szeretném azt hinni, hogy bölcsebben választanék nála.

Vasárnap.hu: A fejedben létezik ez a figura arccal és névvel?
Fehér Boldizsár: Csak annyit képzeltem el róla, amennyit le is írtam. Nem szeretek feleslegesen dolgozni.

Fotó: vasárnap.hu/Kürtös Kata

Vasárnap.hu: Filozófiát és művészettörténetet tanultál. Ez mennyiben hatott a történetre?
Fehér Boldizsár: Azok a filozófiai kérdések, amelyek foglalkoztatnak, belekerültek a könyvbe, a felelősségvállalásról, a szabadságról, az ember szabad akaratáról. Ezek többnyire teljesen megválaszolhatatlan kérdések, de ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes feltenni őket – szerintem.
Aztán, van benne egy csomó görög mitológiai történet is. Ezeket nagyon szeretem, és szívesen használtam őket a történetben. Egyszer én is elmentem Krétára, a barlanghoz, ahol a legenda szerint Zeusz, az istenek királya született. A valóságban persze nem történt ott semmi, de az emberek teljesen be voltak zsongva tőle. Ezek a történetek még ma hatással bírnak.

Vasárnap.hu: Mondrian festményei többször is előkerülnek. Miért pont ő?
Fehér Boldizsár: Be akartam mutatni, hogy minden szereplőnek megvan a maga igaza. Kundera mondta, hogy egy regényben minden szereplőnek joga van hozzá, hogy megértsék. Ezt a mondatot már régóta magammal hordom. Az anya karaktere például tesz egy olyan lépést, amit a társadalom nagy része egyöntetűen elítélne – elhagyja a családját –, de amint megismerjük az ő oldalát is, nem olyan fekete-fehér az ítélet. Megértjük az okait, és ha ezzel a döntéssel ő együtt tud élni, miért ne tehetné meg? Mondrian festményei banálisak, nevetségesen egyformák és invenciótlanok. De ha az ember megérti mögöttük a festői szándékot, máris új szemmel látja ugyanazt. Minden csak perspektíva kérdése.

Vasárnap.hu: Vannak irodalmi példaképeid?
Fehér Boldizsár: A legnagyobb ikonjaim Hemingway, Vonnegut és Kafka. Senkitől nem lehet annyi írástechnikai fogást tanulni, mint tőlük.

Vasárnap.hu: Életed első regényén vagy túl. Hogyan tovább?
Fehér Boldizsár: Akármi is lesz, én folytatom az írást. Akkor is, ha nem érdekel senkit. Nemrégiben elkezdtem egy új regényt, de csak a munkacímét szeretném elárulni: „Tengeri szörnyeteg”.

Huszár Eszter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
„Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.”
Isten a rácsok mögött
Az angyal leszállt