A dohányzás csökkentését a fiataloknál kell kezdeni

Fontos, hogy a fiatalokat távol tartsuk a dohányzástól és csökkenjen a dohányosok száma - mondta a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos a Ne gyújts rá! világnapon.

Lázár János szerint egy kormányzatnak a legnagyobb eredménye az lehetne, ha minél több fiatalt távol tud tartani a dohányzástól. Éppen ezért a lehető legkorábban fel kell hívni a fiatalok figyelmét a dohányzás káros hatásaira, kockázataira.

Ezeket a célokat szolgálja például a mindennapos testnevelés bevezetése, a sportinfrastruktúra fejlesztése, illetve a közbeszéd irányítása olyan módon, hogy minél kevesebb fiatal gyújtson rá. A kétezres évek elejéhez képest ma félmillióval kevesebben gyújtanak rá, és a 13-16 éves korosztályban is csökkent a dohányosok száma.

A miniszteri biztos szerint, az olyan kis lépések, mint a sportolás, a hasznos időtöltés lehetőségének megteremtése vagy a közbeszédben a dohányzás visszaszorításának jelentőségéről szóló viták vállalása, és a dohánypiac szabályozása ahhoz vezetnek, hogy csökkenjen a dohányosok száma.

Kovács Attila országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a dohányzás rendkívül súlyos egészségügyi és nemzetgazdasági probléma is. Kultúraváltásra van szükség, amelyben előtérbe kerül az egészséges életmód. Hozzátette, hogy az elmúlt években számos olyan intézkedés született, amelyre a kormány büszke lehet. Ilyen szigorítás, hogy bizonyos közterületeken tiltott lett a dohányzás, vagy nem lehet rágyújtani a vendéglátóhelyek zárt tereiben.

Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a 13-15 éves korcsoportban 2008 óta folyamatosan csökken a dohányzók száma. A felmérések szerint míg 2008-ban a vizsgált korcsoportban a nemdohányzó fiatalok aránya 62 százalék volt, addig 2016-ban már 74 százalékuk állította, hogy nem dohányzik. Azoknak a fiataloknak a száma is csökkent, akik csak időnként, társas összejöveteleken dohányoznak. Az ő arányuk 2012-ben 28 százalék volt, ez 2016-ban 19 százalékra csökkent. A legveszélyeztetettebb csoportba a napi rendszerességgel dohányzó 13-15 évesek tartoznak, arányuk 2012-ben még 7,5 százalék, 2016-ban pedig már csak 6 százalék volt.

A Ne gyújts rá! világnapon mutatták be a dohányzásprevenciós iskolai és óvodai programot. Ennek keretében a megyei kormányhivatalok húsz, a www.cikiacigi.hu szoftvert tartalmazó hordozható érintőképernyős számítógépet és tíz, a dohányzás okozta betegségek tüneteit bemutató bábut kaptak. Az óvodák összesen 785 óvodai programdobozt és mintegy 160 ezer gyermekcsomagot kapnak, ezek a mesékkel és játékos tartalmukkal a legfiatalabb korosztályt célozzák meg.

Az összesen több mint 30 millió forint értékű iskolai megelőzési eszközök egy komplex, interaktív iskolai dohányzásmegelőzési program részei. A kormányhivatalok körzetébe tartozó oktatási-nevelési intézmények 2019-től díjmentesen kikölcsönözhetik mind a gépeket, mind a szintén most átadott bemutató bábukat.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!