Eurázsia építéséről beszélt Orbán Viktor

Eurázsia építéséről és Kína gazdasági közeledéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az MNB 16+1 Jegybankelnöki Találkozóján Budapesten.

„Új, többpólusú gazdasági világrend van kialakulóban, az új erőközpontok között pedig Kína áll az első helyen” – mondta Orbán Viktor, aki a kelet-közép-európai régió országait is felemelkedő erőközpontnak nevezte, rámutatva: azok a következő 5-10 évben Európa gazdasági motorját adják.
A tizenhat régiós ország és Kína első ízben megrendezett jegybanki konferenciájával kapcsolatban kijelentette: „már nem elég befektetési és kereskedelmi téren keresni az együttműködést, azt a pénzügyek terén is meg kell tenni.”

A kormányfő Kínát hanem “állócsillagnak” nevezte, amely hosszú ideig lesz a világgazdaság meghatározó szereplője, és amelynek valutájával is számolni kell. „Fel kell készülni arra, hogy a világkereskedelemben a dollár elveszítheti egyeduralmát” – hangoztatta, de beszámolt arról is, hogy Magyarország a jövőben is tervezi, hogy jüanban bocsásson ki államkötvényeket.

“Ha bocsátunk ki külföldön kötvényt, az a keleti irányba fog történni”– fogalmazott. és elmondta: keresik a módját annak, hogy a kétoldalú kereskedelemben a jüan legyen az elszámoló pénz. Szerinte ebben inkább a lehetőséget, és nem a veszélyt kell látni.

“Kereskedelmi háborúkról” is szólt, rámutatva: az Egyesült Államok a hegemón szerepének megőrzése érdekében törekszik a kereskedelmi viszonyok átalakítására. Kijelentette ugyanakkor: “ez a háború nem a mi háborúnk, de hatással van ránk.” Kínát, Németországot vagy az Egyesült Államokat egyszerre kell érdekeltté tenni országunk és a térség sikeressé tételében – hangsúlyozta.

A kormányfő a migrációról is beszélt, hogy az afrikai és ázsiai demográfiai mutatók újabb és újabb migrációs hullámokat vetítenek előre, és ez át fogja alakítani az életünket.

Matolcsy példaértékűnek tartja az együttműködést Kína és Kelet-Közép-Európa között

„Az elmúlt években példaértékűvé vált a 16+1-es Kína és Kelet-Közép-Európa (KKE) közötti együttműködés” – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a csoport jegybankelnökeinek találkozóján pénteken Budapesten.
Matolcsy György szerint helytelen volt az a feltételezés, hogy a pénzügyi-gazdasági válság nem következhet be újra. „Jól fel kell készülni egy olyan jövőre, amiben előfordulnak ezek a válságok” – közölte.

Magyarország 2010-óta több mint 10 százalékponttal csökkentette a GDP-arányos államadósságát, és „az államadósság magas szintje ellen folytatni kell a küzdelmet” – jelentette ki.
Ji Kang, a kínai jegybank (People’s Bank of China – PBOC) kormányzója a 16+1 országok első jegybankelnöki találkozóján tartott előadásában elmondta: „a két régió között évente 10 százalék felett nő a kereskedelmi forgalom, tavaly 68 milliárd dollárt tett ki.”
A pénzügyi szolgáltatások szorosabbra fűzését illetően kiemelte, a kínai Eximbank 3 milliárd dollár hitelt nyújtott, és létrehozták a KKE-alapot.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre