Keresztény iskolából raboltak el gyerekeket Kamerunban

Iskolás fiúkat és tanárokat raboltak el Kamerun egyik presbiteriánus iskolájából. Az elkövető szeparatista lázadók célja, hogy az angol nyelvű területeket végleg kiszakítsák Kamerunból – közölte az Euronews.

 

 

A fegyveresek hétfőn rontottak be a bamendai iskolába, és hetvenkilenc, 10 és 14 év közötti fiút raboltak el, valamint három felnőttet, köztük az iskola igazgatóját.

Egy, a közösségi médiára felkerült videó szerint az emberrablást az ország délnyugati részének elszakadásáért küzdő szeparatista szervezet követte el.

Szamoil Kobri Foura, a kameruni presbiteriánus egyház képviselője azt nyilatkozta, hogy

„az emberrablók nem követelnek váltságdíjat a fiúkért, csak azt kérték, hogy zárják be az iskolát, amit megtesznek.”

A kameruni hadsereg szóvivője szerint ugyanakkor nincs egyezség a fegyveres lázadókkal és nem zárnak be egyetlen oktatási intézményt sem.

Kamerun észak-nyugati és dél-nyugati részén az elmúlt években egyre gyakoribbak a szeparatista lázadások. 2016-ban az ország déli és dél-nyugati tartománya egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét. A két angol nyelvű régió elszakadna a francia nyelvű régióktól és új államot hozna létre Ambazónia néven.

Az elszakadásért harcoló Ambazóniai Védelmi Hadsereg szerint a kameruni oktatási rendszer elnyomja az angolul beszélőket a volt brit gyarmati régiókban. A kormányt azzal vádolják, hogy diszkriminálja az angol ajkúakat és rájuk akarja erőltetni a francia rendszert. Kamerun lakosságának körülbelül 20 százaléka tartozik az angolul beszélő kisebbséghez.

Kamerunban 2017-ben a biztonsági erők vetettek véget egy ügyvédek és tanárok által szervezett tömegtüntetésnek, amelyen az emberek azt követelték, hogy a kormány ismerje el az angol jogi és oktatási rendszert az észak-nyugati és dél-nyugati régiókban.

S4C.news – Kassab Adonis

Forrás: Euronews, Linga.org  Fotók: Al-Masrawi, Marefa.org

Iratkozzon fel hírlevelünkre