Martonyi János: a magyar külpolitika prioritásai változatlanok

Továbbra is adott a magyar külpolitika három prioritása: Európa és a transzatlanti kapcsolatok, a térségi és szomszédságpolitika, valamint a nemzetpolitika, a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos politika - mondta Martonyi János volt külügyminiszter hétfőn Budapesten

Csóti György Magyarok Európában című könyvének bemutatóján a korábbi tárcavezető kiemelte: ez a három fő elem továbbra is meghatározó. Az is fontos kérdés marad a továbbiakban, hogy miként lehet a szomszédos országokkal folytatott jó kapcsolatok, együttműködés kialakítását összehozni a sikeres nemzetpolitikával, a határon túli magyar közösségek helyzetének javításával – vélekedett. Martonyi János szerint a nemzetpolitika “Antall Józseffel indult”, abból a tételből, hogy ő közjogilag tízmillió magyar miniszterelnöke volt, de lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekintette magát.

Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által szervezett eseményen a korábbi külügyminiszter méltatta a bemutatott kötetet, és azt mondta: az elmúlt 30 év magyar külpolitikáját és nemzetpolitikáját összefoglaló mű fontos könyv, a magyar történelem egy kiemelkedő szakaszát fogja át. Rendkívül széles skálán mozognak az írások, számtalan témát ölelnek fel az Antall-kormány megalakulásától az MDF hőskorán át a jugoszláv polgárháborúig – sorolta Martonyi János.

Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: ma már széleskörű evidencia, hogy “a magyar rendszerváltozás nagy ajándéka volt”, hogy Antall József ebben az időszakban “elvitte a vállán az országot”. Így itt nem volt jellemző az a nehézség, amely az összes többi közép-európai ország életét megkeserítette: a politikai stabilitás hiánya – vélekedett.

A kötettel kapcsolatban Németh Zsolt közölte: több hasonló mű kellene, nagy szükség van arra, hogy “mi írjuk meg a saját történetünket, mert ha nem mi tesszük meg”, akkor majd megteszik mások, és “lehet, hogy abban nem lesz sok köszönet”.

Csóti György 1990 és 1998 között a Magyar Demokrata Fórum, valamint 2011-től 2014-ig a Fidesz jelöltjeként országgyűlési képviselő volt, 1999 és 2003 között pedig Magyarország zágrábi nagyköveteként szolgált.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre