A pápa imája a terrorista merényletben elhunyt kopt ortodox zarándokokért

Ferenc pápa az Úrangyala ima és az áldás után megemlékezett az Egyiptomban elkövetett terrortámadás áldozatairól, amelyet kopt ortodox hívek ellen követtek el november 2-án, és amelyben tizenegy hívő, közöttük három gyermek veszítette életét.
 
 

A hívek és a pápa imája a zarándokokért

A kopt ortodox zarándokok ellen múlt héten pénteken elkövetett merényletben elhunytakról emlékezett meg Ferenc pápa és a hívekkel közösen imádkoztak az áldozatokért, akiket pusztán azért öltek meg, mert keresztények. Azért fohászkodott Szűz Máriához, hogy nyújtson vigaszt a családoknak és az egész közösségnek. A Szentatya arra kérte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy közösen mondjanak el egy Üdvözlégy Máriát a merényletben elhunyt ortodox testvéreinkért.

Boldoggá avatás a Lateráni Szent János Székesegyházban

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy szombaton, a Lateráni Szent János székesegyházban a boldogok közé iktatták Clelia Merloni nővért, a Jézus Szent Szíve Apostolnővérei Kongregáció alapítónőjét. A nővér maradéktalanul Isten akaratára hagyatkozott, buzgó volt a szeretetben, türelmes a nehézségek idején, hősies a megbocsátásban. Adjunk hálát Istennek Boldog Clelia Merloni nővér ragyogó evangéliumi tanúságtételéért és kövessük a jóságról és az irgalmasságról adott példáját – mondta a pápa, majd arra kérte a híveket, hogy tapssal köszöntsék az új boldogot.

https://s4c.news/2018/11/02/breaking-news-monostorba-tarto-keresztenyeket-oltek-meg-egyiptomban/

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: AFP/GETTY

Iratkozzon fel hírlevelünkre