Otthon a Kárpát-medencében

Életre szóló elköteleződés a népi kultúra mellett

Ha Mikes Kelemen ma élne, lehet, nem kellene Rodostóig futnia, hogy számkivetettnek érezze magát. Ma már sok olyan hely van a határon túl, ahol nem nagy a különbség, lehetsz rodostói Budapesten, Nagybányán, Szászvárosban, Karánsebesen, Besztercén. Persze, a múlt nosztalgikus felidézése segít ilyenkor ismét honosnak érezni magad, de a történelmi környezeten túl az elmúlt 100 évben alapvetően változott meg minden körülöttünk. Sokszor tűnődöm azon, nem merülünk-e illúziókba, mikor ennek a világnak a szellemi fényét próbáljuk megtartani, keletre a lenyugvó napot visszacsempészni.

A néphagyományról lévén szó, úgy gondolom, hogy évszázados konszenzus van akörül, hogy azt dokumentálni, megőrizni kell, hiszen számos kiváló tudósunk áldozta életének hosszú éveit a gyűjtésre, publikálásra. Vikár Béla, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Malonyai Dezső – a sor impozánsan hosszú, egészen a közelmúltban elhunyt Kallós Zoltánig, vagy a még javában dolgozó Pávai Istvánig.

Azonban ha ennek a paraszti kultúrának az éltetése a feladat, ott már korántsem érzékelhető ez a társadalmi konszenzus, sőt, gyakran hangzik el a vád felénk, akik ezt műveljük, hogy korszerűtlenek, múltba révedők, mucsaiak, horribile dictu mocskos nacionalisták lennénk. Nem gondolnak ilyenkor vádlóink Bartókra, a francia művészeti Akadémia egyetlen magyar tagjára, Lajtha Lászlóra, vagy a ma is kiváló, népzenéből táplálkozó műveket alkotó Orbán Györgyre.

Látom az időnkénti nagy acsarkodásokat, az értetlenséget, vagy egyenesen a sötétlő rosszindulatot. Látom a lelki szegénységet és nyomorúságot, mely a művészet használatának híján az emberekben eluralkodik.

(Fotó: Dusa Gábor/Hagyományok Háza)

Mi azonban, a hozzám hasonlókkal együtt, akiket táncházas generációnak, vagy nomád nemzedéknek is neveznek, egy életre elköteleződtünk az élő népzene, néptánc, kézművesség, paraszti tudás mellett. Azért, mert a kezdeti élményeink lehetővé tették, hogy megismerjük ezt a világot, mely európai, hiteles, modern (hiszen örökérvényű), lelkünk közepébe férkőzik, minden új művészi nyelvnek kiváló televénye, éltet, kiteljesít, megtart minket lélekben, szellemben.

Lehet, hogy a lenyugvó nap fényét látjuk, ha a falvakban elvesző paraszti kultúra végnapjait nézzük. Lehet, hogy a körülöttünk beálló sötét sokakat megtéveszt.

A Nap azonban így is, úgyis felkel holnap.

Kelemen László

(Fenti kép: MTI/Mohai Balázs)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!