Ma ünnepeljük az Animáció Világnapját!

2002 óta ünnepeljük az Animáció Világnapját. Emile Reynaud Optikai Színháza ezen a napon nyílt meg Pórizsban, 1892-ben.

Péntektől vasárnapig országszerte száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét.  Budapest mellett olyan nagyvárosok csatlakoztak a rendezvényhez, mint Debrecen, Eger, Miskolc, Szeged, Szolnok, Szombathely vagy Zalaegerszeg, valamint olyan kisebb települések is, mint Diósjenő, Jobbágyi, Kővágóörs, Nagykovácsi, Pásztó vagy Tét.

A fesztiválon természetesen a legismertebb magyar animációs filmek és sorozatok kerülnek elő: a kockásfülű nyúl évadaiból összesen 39 vetítést tartanak, a Mesék Mátyás királyról című mesesorozatból huszonötöt, a Vukból tízet, de számos helyszín kérte a Frakkot, a Mézga családot vagy a Dr. Bubót. A kortárs magyar animációkra is sokan kíváncsiak, hiszen 22 vetítést tartanak Richly Zsolt Luther című sorozatából, a Kányádi Sándor meséjéből készült A világlátott egérke című filmet 14 alkalommal,a magyar animációs felsőoktatási intézmények, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Metropolitan Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem diplomafilmjeit pedig összesen 20 alkalommal mutatják be. Több helyszínen is látható lesz Jankovics Marcelltől Az ember tragédiája vagy az Oscar-díjas Michaël Dudok de Wit által rendezett, de nagyrészt a kecskeméti stúdióban animált A vörös teknős is.

A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket. Az alkotásokról elkészített fotót november 7-ig a KEDD stúdió email címére kell elküldeni. A nyertesek filmes ajándékokat kapnak.

AZ érdeklődők ITT tudnak a programok között keresgélni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre