Franciaország szankciókat helyezett kilátásba

Amennyiben bebizonyosodik a szaúdi vezetés felelőssége Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró megölésében, és a tényeket a francia titkosszolgálatok is alátámasztják, Franciaország szankciókat vezet be - közölte szerdán a francia kormányszóvivő.

Benjamin Griveaux elmondta, hogy addig nem hoznak döntéseket, amíg mindezt tényekkel nem támasztják alá. Abban az esetben viszont, ha Szaúd-Arábia felelőssége bizonyított lesz, szankciókat foganatosítanak és nem csak a fegyverek terén – tette hozzá a szóvivő. A francia baloldal a nemzetgyűlésben élesen bírálta a francia kormányt, mivel szerintük az ügyben elképesztő módon hallgatnak. A szocialisták emellett a Rijáddal kötött fegyvereladási szerződések felfüggesztését követelték. A francia elnökség azonban arra emlékeztetett, hogy Szaúd-Arábia hosszú távú partnere Franciaországnak és ez nem csak a fegyverek terén, hanem gazdasági, kulturális és stratégiai kérdésekben is megmutatkozik. 2017-ben egyébként Franciaország mintegy 6,9 milliárd euróért adott el fegyvereket a világban, ebből 600 millió eurónyit Szaúd-Arábia rendelt.

Ezzel szemben Pedro Sánchez spanyol kormányfő kijelentette, hogy Spanyolország nem mondja fel a hatályban lévő fegyvereladási szerződéseit Szaúd-Arábiával. A miniszterelnök szerint Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki az újságíró meggyilkolása szörnyű bűncselekmény, és ezért követelik az ügy kivizsgálását, ugyanakkor Spanyolország érdekeit kell néznie. Kifejtette, hogy a hatályos fegyvereladási szerződések teljesítése egyben munkahelyeket jelent és utalt arra is, hogy kormánya júniusi hatalomra kerülése óta nem kötött új megállapodást Szaúd-Arábiával, és nincs folyamatban szerződéskötés. A hatályos szerződéseket, amelyek mind megfelelnek a spanyol és nemzetközi előírásoknak az előző kormány kötötte – tette hozzá.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló újságíró, Dzsamál Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Szaúd-Arábia csak később, szombaton ismerte be, hogy Hasogdzsi meghalt a főkonzulátus épületében. A kormány magyarázata szerint az újságíró dulakodás közben vesztette életét, ezzel szembe török sajtóbeszámolók brutális gyilkosságról szólnak.

Miközben Párizs, London és Berlin vasárnap az újságíró “elfogadhatatlan” halála körülményeinek “sürgős tisztásását” sürgette, Donald Trump amerikai elnök kedden “a valaha volt legrosszabb fedőakciónak” nevezte a szaúdi hatóságok magyarázatát Hasogdzsi megölésére. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok megvonja a vízumot mindazoktól, akik felelősek a szaúdi újságíró haláláért.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre